Arculattervezés és weboldal készítés ESETTANULMÁNY – Lélekstylist, Spirituális coach

Arculattervezés és weboldal készítés ESETTANULMÁNY – Lélekstylist, Spirituális coach

Offline vállalkozás felépítése online is

Ebben az esettanulmányban szeretném megmutatni, hogyan történik egy vállalkozás felépítése az online felületen akkor, ha van egy meglévő offline vállalkozás. Egy valós példán követhető hogyan mentünk végig az egyes lépéseken, amíg kialakítottuk közösen a Veronika lélekstylist personal brandet.

A stratégiai tanácsadásban, tartalomépítési tanácsadásban Martincsevicsné Jenei Gizalla, business coach segítette Veronikát. A logótervezésben, arculattervezésben, weboldal kialakításban és tervezésben a Katartdesign.

Veronika azzal keresett meg bennünket, hogy szeretné végre méltó keretbe foglalni spirituális coach vállalkozását online is. Ugyanakkor szeretett volna egy összefogó rendszert is az eddig szívből és megérzésből működtetett tevékenysége mögé. Voltak visszatérő ügyfelei és ajánlások útján, újak is, így nem kezdő vállalkozásról van szó. Személyes facebook oldalán keresztül működtetett facebook csoportja volt az egyetlen online kapcsolódási pont vele.

Vélemény

Amikor a Katával közös alkotó folyamatra gondolok, a kreativiás, a konstruktivitás, az együttműködés, a támogatottság, a jó vezetőképesség… ilyenek jutnak eszembe. A lélekstílist arculat kialakításában és a honlap elkészítésében fordultam hozzá segítségért. Maximalista, végletekig menően pontos és precíz, ugyanakkor finom nőies rálátása elengedhetetlen volt a közös munkában. Az arculat kialakítása előtt szánt időt arra, hogy megismerjen, így valóban, tiszta szívvel rám és az igényeimre tudott hangolódni. Hála ennek az odaadó figyelemnek valóban önazonosnak érzem azt a megjelenést, amivel az ügyfeleimhez kapcsolódhatok. A folyamat során végig inspiráló energiával támogatott, hogy a lehető legszebb verziójában szülessen meg az, ami a fejemben volt. Ő adott formát mindennek. A grafikai művészi munkát tekintve a keze aranyat ér, a weblapot tekintve a termék, amivel dolgozik, prémium minőség, ami az esetleges utólagos korrekciókra, bővítésekre határtalan lehetőséget biztosít. A legjobb szakembert választottam! Jó szívvel ajánlom azoknak, akik kiváló színvonalú munkára vágynak! Köszönöm, Kata! Sok sikert kívánok Neked és az ügyfeleidnek! – Klimits Veronika – LélekStylist

Lépésről lépésre így csináltuk

Személyes konzultáció

  1. Személyes konzultációt beszéltünk meg, ahol mindhárman jelen voltunk. Ezen a beszélgetésen kérdéseket tettünk fel Veronikának, ami segített jobban megérteni őt és a céljait, elképzeléseit.
  2. A beszélgetés után egy kérdéssort kapott mindkettőnktől, hogy koncentráltan, végiggondolva a beszélgetést és a menet közben felmerülő kérdéseit, összefoglalhassa pontosabban amit szeretne. Erre azért van szükség, hogy egyre inkább tisztuljon a kép benne egy határozottabb, megfoghatóbb, vele önazonos és a számára ideális ügyfeleit megfogó brandről. Mivel ez egy folyamat, minden lépés közelebb visz a kialakítandó verzióhoz, amiből az ő rendszere, illetve az arculat, weboldal születik majd.
  3. A kitöltött kérdéssort követően további egy közös online és két személyes konzultáción vett részt Veronika Gizussal, ahol tartalomépítési, kommunikációs és marketing irányokon dolgoztak. Meghatározták, hogy mi a célja, hogy kikhez fog szólni, hogyan érheti el őket, mi az üzenete, amit közvetíteni akar, milyen tartalmak kerüljenek a weboldalra.
  4. A névválasztás és az üzenet megfogalmazása nagyon nehéz feladat, annak ellenére, hogy az eredmény valami egyszerű dolog. Éppen ezért talán. Sokan megragadnak ennél a lépésnél és addig húzódik az egész amíg elkeseredve feladnak minden további, a vállalkozás működésére nézve sokkal fontosabb feladatot. Egy kicsit érdemes ilyenkor kikerülni ebből a megragadt állapotból valami külső segítséggel. Vagy úgy, hogy szándékosan kívül helyezzük magunkat ebből, vagy megkérünk valakit, hogy segítsen kívülről tekinteni rá.

Arculattervezés lépései

Logó és változatai

A Veronika brandre szerettük volna ha jellemző a tisztaság, meghittség, nőies finomság, exkluzivitás.

Veronika szerette volna ha a meglévő logója valahogy integrálódik az újba, de az elképzelései között szerepeltek a következő szimbólumok, mint lehetőségek: szív, szárny, virág. Szeretett volna minél egyszerűbb, kifejezőbb logót, így a tipográfiai változatra is nyitott volt.

  1. Miután megkaptam a kitöltött igényfelmérő kérdéssort, és a megbeszéléseken ráhangolódtam Veronikára elkezdtem az arculattervezést. Az igényfelmérőt Te is kitöltheted, ha kíváncsi vagy a kérdésekre. Úgy van összeállítva, hogy mélyebben elgondolkozz rajta milyen értékek, szempontok és stíluselemek fejezik ki a leendő branded.
  2. Az arculattervezés része a piackutatás és a konkurencia elemzés. Ezután, tervezői szemmel nézve összegyűjtöm, hogy mik azok amiket mindenképp szeretnék elkerülni, hogy a logó ne legyen sablonos. Például ne legyen sablonos, minden stock oldalon megtalálható grafika, vagy betűtípus a logóban. Ha van határozott elképzelése az ügyfélnek mi az amit szívesen használna, mert számára jelentéssel bír egy szimbólum, azt elfogadom általában. Ha úgy gondolom, hogy összezavarhatja a leendő célcsoportot a szimbólum, akkor azt minden esetben megbeszéljük.
  3. A folyamat általában így folytatódik: Készítek terveket, amik kézi vázlatok. Általában 5-10 darabot. Ezeket bescannelem, vagy befotózom és így, nyersen elküldöm, hogy a választás alapján tudjam melyiken mehetünk tovább. Kettő választásra minimalizáljuk a lehetőségeket és kérem, hogy legyen egy preferált valamelyik. Ilyesmit képzelj el, ezt küldtem Veronikának:
Klimits Veronika logó vázlatrajzok ceruzával.

A választott verziót grafikai programmal elkészítem és további változatokat próbálok, egészen addig, amíg a legszebb, legalkalmasabb megszületik. Ez sokszor nem könnyű 🙂 A közel véglegeset egy látványterven elküldöm, hogy könnyebben elképzelhető legyen, mint egy szerkesztőfelületen. Ilyesmi képernyőképeket kapott tőlem Veronika:

Az elsődleges logó megtervezése után más logóverziók is készülnek, amelyeknek az a szerepe, hogy funkciótól függően jól láthatóan, torzulás nélkül is használni lehessen. Egy tollra nehéz egy kör logót elhelyezni, ugyanúgy egy téglalap alakba beilleszthető, hosszabb verzió jobban mutat a weboldal menüsávjában. Nyomdai felhasználásnál előfordulhat, hogy annyira lecsökkentjük a logó méretét, hogy nem látszik az apró betűs szlogen, így egy szlogen nélküli, másodlagos változat alkalmasabb. Fotók vízjelezésére a pecsét alakú logó jó megoldás lehet. Fizikai pecsét készítésére is. Mindezekből fekete és fehér változatok is születtek. Veronika ezért döntött 3 logó verzió elkészíttetése mellett, amiket használtunk is.

Branding board / Arculati tábla

Az arculati tábla foglalja össze az arculattal kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat. Milyen logók készültek el, milyen színek, betűtípusok, minták és stílusok javasoltak, hogy végig következetesen tudjon vizuálisan megjelenni.

A színpaletta és a betűtípusok kiválasztása is ebben a fázisban zajlik, ugyanúgy ahogy a meghatározó stílus kiválasztása vizuálisan. Erről bővebben írtam már, ha érdekelnek a részletek, akkor itt utánaolvashatsz.

Az arculati tábla praktikus, mert egy pillantásra látszik rajta minden.

Egy komolyabb arculati kézikönyv tartalmaz mást is, mint például a cég küldetését, értékeit, hogyan szabad és hogyan nem szabad használni a logót, rengeteg példával illusztrálva, több oldalon. Támpontot jelent nagyobb cégeknél a különböző részlegek munkatársainak, alvállalkozóknak. Erre nincs mindenkinek szüksége.

Veronika arculati tábla

Arculati elemek

Ezek tehát az alapok. Ezután bármilyen arculati elem készül, minden esetben csak és kizárólag az arculati táblából és az arculattal kapcsolatban meghatározott értékek alapján dolgozunk. Veronikánál ilyen volt a tisztaság, meghittség, nőies finomság és exkluzivitás. Semmiképp nem szabad elcsábulni a tervezés során valami nagyon díszes, vagy színes, harsány irányba, mert az tönkreteheti az egységet.

Veronikának ügyfélkartonra volt szüksége, ahol a hozzá érkező ügyfeleivel történő munkafolyamatokat jegyezheti le. Emellett névjegykártyát és ajándékkártyát szeretett volna. Készítettünk neki közösségi média sablonokat is, amit sokoldalúan tud felhasználni a facebook és instagram posztok gyors, az arculatát megőrző posztok létrehozásához.

Weboldal tervezés

Veronika célja első körben egy teljesen egyszerű honlap készítése volt, amit a már meglévő ügyfeleinek ajánlhat és azoknak akik ajánlás útján érdeklődnek iránta. Fontos volt számára, hogy legyen hely a szolgáltatásainak, a kapcsolatfelvételnek, a bemutatkozásnak és a gondolatainak egy blogban. Ennél többre nem, egyelőre. Megértette, hogy így a honlapja egy kibővített névjegykártyának felel meg és nem nagyon tud adatbázist gyűjteni, hírlevél rendszer híján, de nyitott maradt a fejlesztésre a későbbiekben. Ez volt a célja és ebben örömmel tudtunk neki segíteni.

Személyes konzultáció

A weboldal készítés kicsit olyan mint egy házépítés. Itt is egy igényfelmérővel kezdtünk, ami rádöbbent arra, hogy érdemes alaposan kitalálni mindent. Mi a célod a weboldallal, miért szeretnéd ha neked is lenne. Ezután kitalálod, hogy mi az amit szeretnél megjeleníteni rajta és végiggondolod, hogy mennyi időt szánsz arra, hogy foglalkozz vele később. A menüpontok kategóriákat teremtenek, így attól függően mennyire komplex vagy egyszerű honlapod lesz, rendszerezned kell a szolgáltatásaidat, a termékeidet és nagyjából mindent, hogy aki kívülállóként érkezik a weboldaladra az is eligazodjon könnyen és megtalálja amire szüksége van.

Itt eléred a weboldal tervezés igényfelmérőt, ha szeretnéd kipróbálni.

Útvonalakat találunk ki a weboldalon belül, hogy elérd vele azt a célt amiért a weboldal létrejön. Ezt a szövegek támogatják az elrendezésen, gombokon, dizájnon kívül. A szövegek nagyon fontosak. Ebben segített Gizus Veronikának. A szövegeket úgy érdemes megírni, hogy annak legyen érdekes akinek szól és az ismerjen benne magára, akinek szól. Természetesen, a te szövegeid a te stílusodban íródnak, ezért azoknak fog tetszeni, akik hozzád hasonlóak, de nem írhatsz csak magadról, mert mindenki saját magára kíváncsi a legjobban. Ha magadról írsz akkor az is teremtsen olyan felismerést, ami nekik érdekes és hasznos a példádon keresztül. Ilyesmiket beszélnek meg a konzultáción, majd elkészülnek a szövegek.

Fotós

A szövegek és tervezés mellett a honlap összhatását, harmóniáját a fotók határozzák meg. Lehet rengeteg jó minőségű, szabad felhasználású, jogtiszta fotót találni olyan oldalakon mint a pexels, unsplash, pixabay és más oldalak. Ezekből össze lehet válogatni olyanokat, amik egységessé teszik a weboldalt, de jó szem kell hozzá, sok időbe telik és nem mindig könnyű a témának megfelelő fotót találni. Ráadásul nem egyediek, így találkozhatsz velük más weboldalakon is.

Éppen ezért a legjobb ha saját fotókat használsz. Az arculatodhoz illő fotók és egy brand fotózás nagyon jó befektetés. A fotókat sokáig tudod használni rengeteg anyagodhoz, arról nem is beszélve, hogy mekkora magabiztosságot ad ha profi fotókkal tudsz megjelenni. A profi fotók az igényességet is jelentik és a személyes brandedet emelik. Hogy hogyan készülj egy brand fotózásra ebben a cikkben olvashatod el.

Veronika komolyan vette ezt és így könnyű dolgom volt a fotókkal.

Weboldal tervezés, weboldal készítés

Weboldal tervezés

Először papíron tervezem meg magamnak mi hova kerül, mert nekem könnyebb így gondolkozni. Ezután tervezem meg számítógépen. Készítek egy verziót amit utána megvalósítok. A tervezés nem ilyenkor kezdődik el, ahogy az kiderült a korábbiakból. Ez már a technikai rész inkább.

Weboldal készítés

A weboldal telepítés és a valós weboldal készítési folyamatok akkor történhetnek meg, ha van egy tárhely, ahova a weboldal minden adata felkerül, illetve van egy domain név ahogy a weboldalt hívják majd, pl. www.klimitsveronika.com. Ezt minden esetben az ügyfél intézi, hogy a későbbiekben az ő tulajdona legyen a saját weboldala és neki legyen hozzáférése. Segítek, természetesen, mert általában az emberek ilyet nem csinálnak minden nap.

Elkészül a weboldal, ami nagyjából 2-6 hétbe telik. Az, hogy mennyi időt vesz igénybe attól függ, hogy mennyire bonyolult a honlap és mennyi idő alatt kapom meg a szövegeket és a fotókat. Történnek egyeztetések és a végén van lehetőség módosításra, amit egy listában összeírva kérek összegyűjtve. Egy ilyen lista az egy módosítási kör. Ha minden megfelelő, akkor leteszteljük, hogy működik is.

Vannak dolgok amit minden weboldal készítésnél alapnak veszek (biztonság, prémium WordPress sablon, adatvédelmi irányelveknek való megfelelés, arculattal összhangban lévő dizájn, stb.) és vannak egyedi kérések, amik miatt a weboldal készítés ára változó lehet.

A honlap kezelésének betanítása

Mielőtt végleg átadom a weboldalt megtanítom hogyan tudod használni. Így nem kell rám várni ha szeretnél szövegeket fotókat módosítani. Önállóan tudod kezelni a saját weboldalad. Eddig mindenki könnyedén megtanulta és a legtöbben használják is. Ezzel rengeteg időt és pénzt lehet megtakarítani. Mindamellett lesz benned egy magabiztosság, hogy utána bátrabban állsz neki a honlapodon egyéb kisebb módosításoknak is. Rugalmasan kezeled a honlapodat és nem ijeszt meg, hogy a vállalkozásoddal együtt a honlapod is változhat. Mert tudod kezelni.

Minden honlap tovább bővíthető a későbbiekben, ahogy változnak az igényeid. Ha később időpontfoglaló rendszert szeretnél, vagy webshopot, vagy a szolgáltatásaid változtak, mindez megoldható, nem kell teljesen új weblap.

Adatok a honlapoddal kapcsolatban

Egy dokumentumban összegyűjtve megosztom veled a honlapodhoz kapcsolódó minden adatot. Email cím, felhasználónevek, jelszavak általában. Innentől kezdve minden adatot, hozzáférést megváltoztathatsz kedvedre, hogy saját ellenőrzés alá vond a weboldalad.

Összefoglaló

Klimits Veronika lélekstylist példáján keresztül, remélem sikerült belelátni részletesebben hogyan zajlik egy arculattervezési és weboldal készítési folyamat. Köszönöm neki a mindig pozitív hozzáállást, a profizmust, amivel a feladatok elé állt, a pontosságot és gyorsaságot, amivel megkönnyítette a munkánkat és a végtelen nyitottságot minden újra. Mindez gördülékennyé tesz egy ilyen folyamatot és lendületet ad a továbbiakra mind a két félnek.

Köszönöm, hogy végigolvastad, remélem hasznosnak találtad.

Weboldal készítés árak

Weboldal készítés árak

 Weboldal készítés árak

Ezt a bejegyzést egy beszélgetés után írom. Inspiráló volt.

A honlapkészítés árak a legtöbb weboldal készítő cég honlapján tájékoztató jellegűek, vagy még gyakrabban nincsenek is fent. Ilyesmik fogadnak: „Az árak bruttó árak. Minden ügyfelünk minden elképzelése egyedi, így a lenti árak nagy részt nem fix árak. Segíteni szeretnék, hogy tudd mivel számolj.”

Ajánlatkérés után lehet megismerni azokat amik nincsenek feltüntetve. Ilyenkor egy folyamaton haladsz végig. Megadod az elérhetőségedet, kitöltesz valamiféle kérdőívet. Ezután felveszik veled a kapcsolatot. Elmondod mit szeretnél nagyjából, és válaszolsz néhány kérdésre az elképzelt weboldaladdal kapcsolatban. Hogy nézzen ki, milyen menüpontokat szeretnél, mi legyen rajta, szeretnél e galériát, kapcsolati űrlapot, térképet és hasonlókat. Ezek után megbeszélitek mennyire lenne sürgős, vannak e felhasználható fotóid, írott anyagaid. Miután válaszoltál minden kérdésre előbb vagy utóbb küldik az árajánlatot. Ez vagy elfogadható a számodra, vagy futsz még egy két kört más hasonló cégnél. Ezután hozol döntést.

Mitől függ az ár?

A weboldal készítés árak változóak. Ma már 50000 – több százezer Ft-ért, vagy még többért is találsz weboldal készítőt. Az árak nem feltétlen a szaktudást jelentik csak. Sokszor igen. A tapasztalat, a tudás, az elismertség, az, hogy szabadúszó vagy ügynökség a megbízott, az, hogy hogyan pozicionálja magát a piacon (elsősorban kiknek készíti a munkáit), az hogy milyen technikai megoldásokkal dolgozik, milyen egyéb kapcsolódó szolgáltatást ad hozzá azok az összetevők amik meghatározhatják az árat. Lehet kimaradtak dolgok, de így is elég összetett. Ha valami olcsó, vagy nagyon drága nem biztos, hogy jó is. Elég nehéz dönteni. 

Mi alapján hozzunk döntést weboldal készíttetéskor?

Egy honlap árát kifizetni, vagy arculatot logót csináltatni befektetés. Olyasmi mint amikor kiveszünk egy üzletet a fő utcán, amit majd berendezünk, aminek a kirakata vonzó lesz és ha jó, vonzó dolgokat találunk ki akkor bejönnek a vevők. Onnan a mi dolgunk, hogy rávegyük őket a vásárlásra. 

Egy weboldal az üzlet, csak online. A weboldal megjelenése és az arculat a kirakat, ami az első lépés, hogy egyáltalán észrevegyék az üzletet és olyanok jöjjenek be, akiket szeretnénk majd kiszolgálni. A weboldal tartalma többféle. A hasznos írások a felkészült eladó meggyőző, a vevőt segítő, rájuk hangolódó, őket megértő beszélgetése. A termékek ugyanazok. 

Ha az üzlet kirakata szép, de belül üres és nincs egy segítőkész, a problémára megoldást ajánló eladó, akkor nem mennek vissza többet a vevők. Ugyanez van fordítva is. Ha az üzletet nem lehet észrevenni, vagy nem azok veszik észre, akiknek a bent lévő dolgok ki vannak téve, akkor nincs eredmény, vagyis eladás. 

Az alapján hozz döntést, hogy a weboldal készítő tud e neked segíteni a szép kirakat kialakításában, tud e a számodra ideális vevőd fejével gondolkozni, megérti e, hogy mit szeretnél és vannak e ötletei azzal kapcsolatban, hogy amit szeretnél majd eladni azt hogyan add el. Persze erre nincs szükség akkor ha ilyen területen dolgozol, (marketinges, business coach, sales szakember, vagy hasonló vagy) de akkor is könnyebb ha érti azonnal hogy milyen stratégiában gondolkozol. 

Milyen feladatok várnak rád amikor honlapot készíttetsz?

Gondold végig mi a célod az egésszel? Nem is olyan egyszerű. Jó ha segítenek irányított kérdésekkel végiggondolni ezt. Ebben ez a cikk segít. Arról olvashatsz, hogy miket gondolj végig mielőtt weboldalt csinálsz, vagy csináltatsz.

Haladj végig a weboldal készítés, vagy az arculati igényfelmérőn

Töltsd ki az igényfelmérőt kötelezettség nélkül, hogy összeálljon a fejedben a kép a saját vállalkozásodról. Küldd el nekem emailben ha tovább lépnél.

Ha megvan mi a cél, gondold végig, hogyan vonzod be a vevőket az üzletbe? 

Milyen útvonalon vezeted őket végig onnan, hogy rád találnak odáig, hogy vásárolnak tőled. Mire kattintsanak rá, utána, hova kerüljenek.

Szövegeket kell írnod, hogy tartalommal töltsd meg a weboldalad. A szövegek ideális esetben tájékoztatnak, visszahozzák újra és újra a lehetséges érdeklődőket, cselekvésre ösztönöznek, inspirálnak, elköteleződést váltanak ki. Minél többször és minél gyakrabban teszel fel jó tartamat, annál érdemesebb visszajönni a látogatóidnak, a keresőkben annál gyakrabban jelensz meg és előrébb kerülsz.

Ahhoz hogy olyan szövegeket írj, ami érdekes a vevőidnek, tudnod kell mi van a fejükben, de legalábbis mi érdekli őket a témáddal kapcsolatban. Kulcsszavakat keresel, amikre ők keresnek. Így tudsz válaszolni a kérdéseikre. Olyan mint egy nyomozás, vagy mint amikor ki szeretnéd deríteni mit szeretne a barátnőd a születésnapjára. 

Keress fotókat amik illeszkednek a témádhoz, az arculatod hangulatához és mindenképpen vagy a sajátjaid, vagy jogosult vagy felhasználni őket. Emelett megfelelő minőségűek.

Gondold ki előre mit szeretnél eladni. Ehhez egy meggyőző eladási oldalt tudsz készíteni.

Miért ne csináltass honlapot?

Mikor lesz kidobott pénz a befektetésed egy weboldalba?

Semmi értelme honlapot csináltatni, abban az esetben ha nem tudod használni. Akkor ne is csináltasd meg. Egy honlap a marketing stratégiád egy eleme, aminek az a feladata, hogy bevételt termeljen. Ha a weboldalad erre nem alkalmas akkor kidobott pénz.

12 havi, lépésről lépésre blogbejegyzés tervezőben, amihez munkalapokat adok segítségképpen egy évre előre megtervezheted a weboldaladon a tartalmakat. Ez azért fontos mert a blogbejegyzések hozzák hosszú távon az érdeklődőket, majd vásárlókat, ezek révén válsz a témádban szakértővé. A blogbejegyzéseid a témádról szólnak így tele lesznek olyan kulcskifejezésekkel, amiket a leendő vásárlóid, vagy ügyfeleid keresnek a keresőkben. Hosszú cikk, felér egy fizetős tanfolyammal és lépésről lépésre vezet.

Fontos figyelmeztetés mielőtt weboldalt készíttetsz

Semmilyen profin összerakott, minden extrával ellátott weboldal, semelyik gyönyörűen megtervezett logó, vagy arculat nem ér semmit akkor, ha nem tudod kihasználni az előnyeit. Olyan mintha egy legújabb MacBook Pro-t tetriszezésre használnál.

Akkor térül meg egy honlapba vagy egy arculatba tett befektetésed, ha megfelelő tudatos munkával tovább építed. 

Hogyan szerezz ügyfeleket hatékonyan? Automata email sorozat listával, ami akár azonnal bevételt, vagy ügyfelet hoz.

Hogyan szerezz ügyfeleket hatékonyan? Automata email sorozat listával, ami akár azonnal bevételt, vagy ügyfelet hoz.

 áHa hallottad azt a kifejezést, hogy email funnel, akkor tudod, hogy ez arról szól röviden, hogy kiteszel valami ingyenes, vagy vonzó csalit, amiért cserébe az érdeklődők megadják az email címüket, hogy innentől kezdve elérd őket bármikor az email fiókjukon keresztül. Tudsz nekik ajánlatot küldeni és egyszer majd vásárolnak. 

Ez egy nagyon hatékony és izgalmas dolog, mert az emailjeinket bár nem mindig olvassuk el, de ha valakitől sok értékes anyagot kapsz és szimpatikus, akkor nagyobb eséllyel nyitod meg az emailjeit. 

Melyik a leghatékonyabb ügyfélszerző módszer?

Sokan beszélnek mindenféle jó ügyfélszerző módszerről, de a vége az, hogy adatbázist érdemes építeni a fentiek miatt. Akár közösségi média stratégiáról, akár másról van szó, akkor van értelme, ha a marketing módszereid eredményt hoznak. Ha folyamatosan posztolsz, blogot írsz, vagy hirdetsz és az érdeklődőket nem fogod meg azzal, hogy elkéred az elérhetőségüket, akkor nem tudsz velük kapcsolatban maradni és ha nem azonnal vásárolnak akármilyen okból kifolyólag, legközelebb nem biztos, hogy te jutsz eszükbe. Vagyis a rengeteg energia, idő és pénz elveszik amit abba fektettél, hogy rád találjanak. 

Mit írjak a hírlevélben?

Ha mégis tudod, hogy ez mennyire fontos és megvan az email címük, akkor mit írj nekik? Ez mindig nagy dilemma. Összeraktam egy emailsorozatot neked, amit ha egyszer megírsz, akkor egy darabig nem kell foglalkoznod vele és ha ügyes vagy azonnal bevételt is hoz.

Ha vállalkozásod van lépj és maradj kapcsolatban az ideális ügyfeleiddel. Akár automatizálhatod is az email kommunikációd egy részét, és már egy feliratkoztatás után is szert tehetsz passzív bevételre, vagy folyamatosan lehetnek ügyfeleid. Használd a következő vázlatot, amiben egy automata email sorozat lépéseit találod. 

A képre kattintva megtalálod a az ajándék anyagok közt.

Miről szól egy email sorozat?

Kapcsolattartás, történetmesélés és inspiráció. Hallottad már biztosan, hogy nem szeretjük ha eladnak nekünk, de vásárolni szeretünk. Hogyan lehet elérni azt, hogy akarjanak vásárolni tőlünk és ne érezzék eladásnak. 

Eladáskor felsorolnak nekünk adatokat, információkat, termékekeket, árakat. Nem értjük a felét, nem is érdekel. Kivéve akkor ha az eladást megelőzi egy előkészítő folyamat. Ami inspiráció, történetek amikben magunkra ismerünk, valóságos, de elérhető átalakulások, amiket mi is elérhetünk, hasznos, azonnal használható tudás és bizalom építés. 

Hogyan ad el az email?

Ezek után ráhangolódunk a témára, rájövünk, hogy ez az a megoldás ami nekünk is kell és alig várjuk már, hogy hozzáférhessünk. Szívesen fizetünk érte, mert tudjuk, hogy befektetünk valami olyanba, ami a sokszorosát éri nekünk. Ez bármi lehet. Szándékosan nem írtam példát. 

Ezeknek kell benne lenni az email sorozatban, aminek a végén tehetsz ajánlatot. Mert akkor már az ajánlat nem erőltetett eladás, hanem szolgálat, válasz egy ki nem mondott kérésre, hogy tovább segítsd azt aki komolyan szeretne tenni azért, hogy valóban megoldja a problémáját. Ha nem problémát old meg a terméked, akkor válasz arra, hogyan tudsz neki segíteni abban, hogy a vágya tárgyát megadd. 

Mi is az a vágy és miért tudod használni eladáskor

A valami utáni vágy, és annak vágyott tárgya  egy eszköz ahhoz, hogy elérjük, vagy megközelítsük azt a képet, amit kialakítottunk magunkban a számunkra ideális létről. Azért vesznek szép és drága dolgokat az emberek, mert az kapcsolódik a jóléthez, gazdagsághoz és ezt szeretnék kifelé is mutatni. 

Hallottam két ehhez kapcsolódó történetet. Amikor napelemeket szereltetnek a házakra, sokszor akkor is arra az oldalra tetetik fel őket, ahonnan látszódik, vagyis az utca felőli oldalra. A Tesla azért is emelkedett ki a luxusautók sorából, mert azzal, hogy elektromos autókat gyártanak, amelyek egyben gyönyörűek és elképesztően drágák is, azt a képet mutatják a tulajdonosáról, hogy megengedhet magának egy ilyen autót, egy Teslát, de közben környezettudatosan gondolkozik. 

Mindannyiunknak vannak keretei, vagyis olyan képei és gondolatsémái amik elhelyeznek bennünket a társadalomban, vagy az adott környezetben. Vannak felvett álarcaink és kellékeink amik kifelé azt a képet közvetítik, amiknek szeretnénk látszani. Ez igaz akkor is, ha azt szeretnénk mutatni, hogy a felső tízezerbe tartozunk és akkor is ha azt szeretnénk mutatni, hogy minket nem érdekelnek a külsőségek. Külsőségek akkor is vannak, ha nem foglalkozunk vele. Vállalkozóként hatással kell lennünk azokra, akik szeretnénk ha vásárolnának tőlünk. Ha ismerjük a vágyaikat és azt az ideális képet amit magukról szeretnének felépíteni akkor könnyebb utunk van hozzájuk.

Hogyan találnak meg azok az ügyfelek akik a legideálisabbak számomra?

Az email funnelekhez visszatérve, most már érthetőbb, hogy az ideális ügyfelek úgy találnak rád, hogy egy teljesen rájuk szabott, a vágyaiknak, gondolkodásuknak, problémájuknak megfelelő, és az ezeket tartallmilag és vizuálisan kifejező folyamaton viszed végig őket. 

Nagyobb az esély arra, hogy a hirdetéseid, blogbejegyzéseid, posztjaid és más munkád célba talál és nem pazarlódik el olyanokra akik nem relevánsak a vállalkozásod szempontjából.

Vegyenek észre azonnal.

Biztosan ismered azt az elképzelést, hogy akkor ha fekete xy márkájú személyautót szeretnél venni akkor úgy érzed, hogy mindenhol ilyenek jönnek szembe. Ez a fókuszált figyelem  miatt van így. Sőt hasonló jellegű autókat is észre veszel, és előbb utóbb biztosan megtalálod a neked megfelelő autót. 

Ha a vállalkozásodban figyelmet fordítasz arra, hogy az ideális ügyfél számára vizuálisan vonzó legyen a megjelenésed, akkor a számára értékes tartalmat is hamarabb észre veszi. 

Gondolj bele, hogy egy szimpla hétköznapi bevásárláskor hányszor szúrsz ki a polcon olyasmit aminek szép a csomagolása. Leveszed és megnézed. Ha észre sem veszed, mert vagy semmilyen, vagy nem a te ízlésednek, kereteidnek megfelelő, akkor az a termék esélyt sem kap. Lehet, hogy sokkal jobb minőségű, természetesebb, vagy bármilyen. 

Nagyon fontos ezért a képi megjelenés. Kell legyen mögötte tartalom és minőség, de ha nem vesznek észre akkor hiába van. A csali, amivel megfogod a potenciális ügyfeleidet is legyen ilyen. Legyen szép nekik és legyen olyan értékes, hogy gondolkodás nélkül igent mondjon rá. Adja meg az elérhetőségét, vagy akár fizessen is érte annyit amennyit gondolkodás nélkül kifizet érte. Ezzel létrejön az első találkozás, amivel elkápráztatod, hogy az utána érkező emaileket várja és szívesen olvassa. Ez nem könnyű feladat.

Szeretnéd elkápráztatni Te is az ügyfeleidet?

Tudom, hogy az időből soha nincs elég. Gondolom, hogy ezer feladat vár rád minden nap az életed minden területén. Család, munka, háztartás és magadra még nem is gondoltál. Vannak feladatok, amiket előre lehet tömbösíteni és utána egy ideig maguktól mennek. Vannak végtelenségig halogatott feladatok, amik ha meglennének nem okoznának lelkiismeret furdalást és még haladnál is tőlük. Szeretném ha rájöhetnél, hogy sokkal több energiát és pénzt emészt fel az ha nem csinálod meg mintha tömbösítve havonta, vagy rendszeres időközönként megvan amit szeretnél.

Tudok neked segíteni. Kidolgoztam egy nagyon jól működő módszert, amit imádnak azok, akikkel együtt dolgozom. Nézd meg mindenképp. Határozd el magad, csak egy kattintás, hogy egyáltalán tudj róla. Az információ ingyen van. Az ajánlatom pedig mindenkinek szól, aki szeretne végre haladni.

Csak rád figyelek, minden percemet csak rád szánom, megcsinálunk egy csomó mindent együtt. Bérelj grafikust, használd a gyorsaságom, tapasztalatom. Nézd meg miről van szó.

 

Ha vállalkozásod van lépj és maradj kapcsolatban az ideális ügyfeleiddel. Akár automatizálhatod is az email kommunikációd egy részét, és már egy feliratkoztatás után is szert tehetsz passzív bevételre, vagy folyamatosan lehetnek ügyfeleid. Használd a következő vázlatot, amiben egy automata email sorozat lépéseit találod. Kattints a képre és az ajándék anyagok közt lesz.

 

 

Neked van hírlevél listád? Mit és milyen gyakran osztasz meg velük? Mondd el a hozzászólásokban. Kíváncsi vagyok nagyon. 

Ha hasznosnak találod a blogtervezőt, oszd meg másokkal is.

Tervezd meg mit mikor és hogyan csinálsz?

Az fejlődik, amire fókuszálunk. Akkor tudunk fókuszálni ha összerendezettek a gondolataink. A következő blogbejegyzések ebben segíthetnek. 

 

Nagy Kata

Nagy Kata

Stratégia, weboldal, arculat Exkluziv női és Környezettudatos vállalkozásoknak

Exkluziv női és Környezettudatos vállalkozásoknak segítek. Az elegáns, következetes online megjelenés magabiztosságot ad.  Befolyásolja a vállalkozásodról kialakított képet és igényes vevőket vonz.

Ha szeretnél hatékonyabb és az ideális ügyfeleid számára vonzó megjelenést keress meg. 

A 19 leggyakoribb tervezési hiba, amit elkövethetsz ha nem vagy grafikus

A 19 leggyakoribb tervezési hiba, amit elkövethetsz ha nem vagy grafikus

A 19 leggyakoribb tervezési hiba, amit elkövethetsz ha nem vagy grafikus

 

Az ma már nem kérdés, hogy a mennyire fontos a vállalkozások kommunikációjában a vizuális megjelenés. A mára már közhelynek hangzó állítás, hogy az interneten sok az információ, még inkább hangsúlyossá tette, hogy melyik információt vesszük észre. Ha vállalkozóként szeretnénk, hogy észre vegyenek, és amit látnak azt azzal kapcsolják össze amit üzenni szeretnénk, akkor elengedhetetlen foglalkoznunk a vizuális kommunikációnkkal is.

 

A helyzet az, hogy amikor nem grafikusként nézünk meg egy grafikai anyagot, akkor is látjuk, vagy valahogy érezzük, hogy melyik az ami a helyén van, ami jólesik a szemnek és profi. Viszont amikor a saját vállalkozásunknak van szüksége egy logóra, egy arculatra, névjegykártyára, vagy Facebook borítóra, weboldalra akkor ha magunk próbálkozunk összehozni azt, valamiért nem sikerül eltalálni a tökéletes arányokat, színeket, betűket. Valahogy nem az igazi. Pedig órákat el lehet tölteni a tervezéssel, fotó, betű, színválogatással, mégsem lesz egységes, a megfelelő üzenetet kifejező.

 

A következő listában végignézzük, mik azok a legfontosabb hibák, amiket elkerülhetsz, ha úgy gondolkozol tervezésnél mint egy grafikus. Nem kevés, de ha ezt tudod, akkor már előrébb vagy. Érzék és tapasztalat is kell hozzá, de ezek az alapok.

 

 

1. Túl sok a szöveg

 

Sokszor egy jó kép, a legfontosabb mondanivalóval több, mint egy szöveggel túlzsúfolt látvány, ahol már abba belefárad a szemünk, hogy rápillantunk. Prezentációknál, infografikáknál, plakátoknál is előfordul.

 

 

2. Olvashatatlan

Az olvasónak nem lesz kedve a szemét rontani olyan szöveggel, ami nem jól látható. Túl hosszú sorokból áll, ahol a sorok és a betűk közel vannak egymáshoz. Nem átlátható. Visszariasztó, ha a szöveg egy nagy tömb, ami nincs kisebb, fogyasztható egységekre tagolva. 5-6, max. 7 sor legyen egy kisebb egység. 50-60 karakter soronként.

 

3. Sokféle, egymáshoz nem illő betűtípus

Az egyszerű, mindig szebb. Vonzó a sok szép betűtípusból válogatni, de minél több féle van egy szövegben annál nehezebb összeegyeztetni mi mihez illik és annál kaotikusabb lesz az összhatás. Az, hogy melyik betűtípus mivel mutat jól annak megvan a szabálya. Legjobb ha max. 2-3 fajtát használunk és leegyszerűsíti a választást, ha ugyanannak a betűtípusnak használjuk egy másik vastagságú változatát.

 

Ez például nagyon csúnya,

 

mert nem illenek egymáshoz

 a betűk. Hogy néz ki?

 

Ez már azért sokkal jobb

és egyszerűbb, meg átláthatóbb.

4. Betűköz, vagy kerning

Jelentősen javíthatja az összképet a jól megválasztott betűköz. Erre nem szoktak nagyon odafigyelni, pedig nagyon fontos, hogy úgy válasszuk meg, hogy a szöveg tisztán átlátható, könnyen olvasható, rendezett legyen.

 

5. Nem megfelelő színek választása

Az egyik legnagyobb hiba, hogy egymáshoz nem illő színeket választanak, vagy a projekthez nem illő színeket. A színeknek pszichológiája van, vagyis hatással vannak a szemlélőre. A színkör segítségével pedig harmónikus hatás érhető el a színek egymáshoz illesztésekor.

A színválasztásnál ezekre figyelj:

  • max. 5-6 szín
  • legyen megfelelő kontraszt
  • ne menjen az olvashatóság rovására
  • emelkedjen ki az aminek ki kell, hogy a szemlélő észrevegye

 6. Nem elég levegős

Az úgynevezett negative térnek is szerepe van a tervezésnél. Ugyanannyira fontos, hogy legyenek “üres” részek egy grafikai terven, mint azok a részek, ahol van valami. Különben nem különülnek el egymástól az elemek és összevissza hatású lesz. Nem lehet megtalálni rajta semmit.

 

7. Találomra vannak elhelyezve az elemek

Tegyünk rendet a papíron, vagy terven. Csoportosítsunk, alkossunk hierarchiát, dolgozzunk segédvonalak mentén.

 

8. Nincs elég erős kontraszt

Ha nincs elég erős kontraszt az elemek között nem lehet elég hatékonyan kommunikálni, nem érünk el célt a szemlélőnél. Nem veszi észre, amit szeretnénk, hogy észrevegyen. Használhatunk világos, sötét és valami kiemelkedő színt az erősebb hatásért. Pl. fehér, fekete, arany/okkersárga/piros, bármi.

 

9. Méretezés

Akik nem hozzáértők, sokszor nem mernek megfelelően nagy  méretbeli eltérést alkalmazni kiemelésre. Pedig nagyon erős hatást lehet elérni vele. Arra oda kell figyelni, hogy amikor méretezünk ne torzuljanak semmiképp az arányok.

10. A vizuális hierarchia hiánya

A vizuális hierarchia abban segít, hogy a különböző elemek helyét meghatározza a többiekéhez képest. Mi az amit először észervegyünk, mi az ami a legfontosabb, hogyan kövesse a szemünk a különböző elemeket. Mindez irányítható.

Ez egy nagy katyvasz.

Azt sem tudom mi az

ami fontos és mi az ami nem.

 

Ezt rakjuk rendbe.

EZT OLVASD ELŐSZÖR 

EZT MÁSODSZOR

EZT HARMADSZOR

 

11. Nehezen olvasható a szöveg

Alap, hogy könnyen olvasható legyen a szöveg és ezt sok dolog nehezítheti. Korábban a túlzsúfoltság miatt már volt szó róla. A dizájn feladata nem csak az, hogy szép legyen, hanem ha üzenete van akkor a szöveg jól olvasható legyen. Legyen elég kontraszt a háttérkép és az elé helyezett szöveg között. Ne vesszen el rajta a szöveg.

 

12. Rossz betűpárosítás

Ha túl sok betűt zsúfolunk össze az nem szerencsés, de az sem, ha a kettő, amit kiválasztunk nem illik egymáshoz, vagy olyan, ami úgymond túlhasznált. Bizonyos betűk eleganciát, mások, játékosságot fejeznek ki. Vannak betűk, amik örök klasszikusok, de vannak olyanok, amik egy adott időszakban annyira népszerűek voltak, hogy a használatuk semmiképp sem utal egyediségre.

Ez az amatic sc nekem ilyen már

A jó betűpárosításnak szabálya van, amit könnyen meg lehet tanulni. Viszont rutin kell ahhoz, hogy megtaláljuk az igazán egymáshoz passzolókat. Betűpárokat a Pinteresten, vagy máshol is könnyen találhatunk. Ami nagy segítség lehet.

 

13. Nem megfelelő távolság a sorok között

Ha túl sűrűn következnek egymáshoz a sorok és összelógnak a betűk, az zavaró és zsúfolt. Ha túl nagy a távolság a sorok között akkor meg olyan mintha nem is tartoznának össze.

Hasznos új bekezdésekben folytatni új tartalmi blokkot, mert segítünk az olvasónak az olvasottak könnyebb fogyasztását. A tartalmi blokkok viszont akkor különülnek el jól, ha a sorok közti távolság éppen megfelelő. Mint itt is.

 

14. Pixeles képek használata

A pixeles, vagy szemcsés képek azért válnak ilyenné, mert képpontokból állnak és ha nagyítani szeretnénk őket, akkor jobban látszanak a képpontok. Nem marad éles a kép.

A vektoros képek vonalakból és görbékből állnak, amiket kedvünkre nagyíthatunk akár óriásplakát méretűre, vagy kicsinyíthetünk, hogy egy tollra kerüljön, mégis éles marad.

Használhatunk raszteres (pixelekből álló) képeket, de fontos, hogy nagyobból lehet kicsinyíteni minőségromlás nélkül, de visszafelé nem. Szóval nagyobb képpel kezdjünk.

 

15. Szimmetria mindenképp

Van úgy, hogy nem a tökéletesen szimmetrikus elrendezéssel sokkal jobb eredményt lehet elérni. Rendszerezni tudunk vele.

 

16. Elfeledkezünk magáról az üzenetről

Sokszor van úgy, hogy annyira szépet igyekszünk összehozni, hogy az esztétika a lényeg, vagyis az üzenetátadás rovására megy. Sok olyan szép grafika születik, ami szép fotókból és alakzatokból áll, de nem ér el semmi eredményt, amiért eredetileg készült. Nem jut el a közönségig, akiket megszólítana.

 

17. Mások utánzása

Rendben van ha inspirálódunk. Mindenki ezt csinálja, ez ad további ötleteket. Egy az egyben lemásolni más munkáját azonban nem szerencsés. Éppen az a lényeg egy saját, következetesen használt arculatban, hogy kiemelkedjünk, elkülönüljünk általa.

Az agyonhasznált stockfotók, pl. arctalan üzletemberek egy asztal körül, akik vidám egyetértésben mosolyognak nagyon nem kreatív megoldás.

A virágfolyondárok, színátmenetes háttérrel, pillangókkal, szivecskékkel, jellegzetesen női témájú vállalkozások anyagaiban szintén eléggé elcsépelt.

 

18. Nyomtatás, vagy web

Az, hogy milyen formátumban készül az adott grafikai anyag meghatározó. Tudnunk kell, hogy nyomdának fogjuk elküldeni, vagy webes felületen fogjuk használni majd. A nyomdának CMYK, a honlapra mondjuk RGB módban mentsünk.

Ha nyomtatott könyvről van szó akkor arra is figyeljünk, hogy a könyvet hol kötik össze. A középső részt így nagyobbra hagyjuk, hogy a kötés miatt ne vesszen el kép, vagy szöveg.

Figyelni kell a vágószélre, a lapszámozásra és minden egyébre.

Sok digitális nyomdának lehet RGB módban is küldeni a nyomtatandó anyagot, de a nyomdák alapvetően CMYK-ban kérik. Mindenképp hasznos felhívni az adott nyomdát, mielőtt átküldünk nekik valamit.

19. Következetlenség

Nem következetesen ugyanazokat az összetevőket használjuk. A következetesen, végig ugyanazokkal a design elemekkel való munka ugyanabban a projektben összhangot, kontinuitást teremt. Az ismétlések összekötik a különálló részeket. Itt is a mértéktartás a lényeg.

Válasszunk egy színpalettát, néhány összeillő betűt, egy szűrőt a fotókra, egy két stílusban összetartozó illusztrációt és egységes, profi lesz a megjelenés. Ha van saját logónk, arculati táblánk, vagy branding/arculati táblánk, akkor gondolkoznunk sem kell, minden grafikai anyagunk következetesen, profin megkomponált lesz.

Hogy lehet ezt a sok mindent mind figyelembe venni ha profi online megjelenést szeretnénk?

Elképesztően sokoldalúan tudjuk felhasználni a logót, a különböző variációit és a hozzá kialakított arculati táblát, ami tartalmazza a logóvariációkat, színeket, betűtípusokat, fotóinspirációkat, mintákat, közösségi média ikonokat, kisebb illusztrációkat.

Innentől összhangban lesz a Facebook, YouTube, stb. borítónk, a weboldalunkon megjelenő fotók, a blogbejegyzéseink képei, a névjegykártyánk, a szórólapunk, a kuponfüzetünk, az ajándékkártyánk és minden minden.

Ha elsőre túl soknak érzed minderre odafigyelni, akkor szívből javaslom, hogy készíttess magadnak egy logót, arculati táblával. Akár egyedit készíttetsz, akár egy előre elkészített, de egyedit vásárolsz, biztosan jól döntesz.

 

1–4 termék, összesen 12 db

Kezdő vállalkozóként azonnal egységes profi megjelenéssel, branddel magasabbról indulsz. Kedvezőbb áron, mintha logót csináltatnál. Az is eljön majd. Most pedig nagyon nem mindegy, hogy már az elejétől komolyan vesznek e és nem kell a kezdőkben lévő önbizalomhiánnyal küzdeni, amiért úgy érzed, hogy nincs tapasztalatod, hogy amatőr, összevissza minden anyagod. 

Nagyon sokat számít, ha következetesen, profin tudsz képileg is kommunikálni. Árban, ügyfélben, lendületben, bevételben, elkötelezettségben mérhető az előnye. Ez is egy befektetés, amilyen egy tanfolyam, egy nyersanyag, egy konzultáció, egy bármi. 

Gondolj bele, hogy mivel jelensz meg ha üzleti találkozóra mész, vagy konferenciára, vagy tanfolyamra, vagy bemutatkozni a vállalkozásoddal, vagy innentől kezdve akárhová. Hogyan posztolsz a közösségi médiában, hogy vállalkozásként tekintsenek rád és ne hobbiként. Aki komolyan veszi a hobbiját, az tudja, hogy minden befektetett idő, energia, minden ráfordított összeg visszajön. Minél gyorsabban cselekszünk, annál gyorsabban jönnek az eredmények. 

Nézzük meg, mit nyersz egy szimpla logóval és arculati táblával. 

  1. Megspórolsz magadnak egy csomó időt és olyan dologgal fejleszted a vállalkozásod, ami azonnal meglátszik.
  2. Nő az önbizalmad, mert büszke leszel rá és könnyebben felvállalod, könnyebben kiállsz vele,  mint komoly vállalkozással.
  3. Az ügyfeleid egész másként tekintenek arra amit csinálsz. Profinak tartják majd, aminek a megjelenésébe befektettél, így könnyedén elhiszik, hogy igazi érték van mögötte, hiszen komolyan veszed magad is.
  4. Nem lesz kérdés, hogy nem egy garázsvállalkozásról van szó. Az áraidat is e szerint alakíthatod.

Szeretnél stílusosan, elegánsan megjelenni?

Érezd úgy, mintha stylisthoz vinnéd a vállalkozásod, amivel a továbbiakban magabiztosan tudsz megjelenni. Magadat is komolyan veszed és nem halogatsz tovább. 

Legyen neked is saját, profi, teljesen a vállalkozásodat és a személyiségedet kiemelő logód és arculatod. 

Házi készítésű logó, ingyen

Biztosan gondolod, hogy a cím, hogy „Házi készítésű logó, ingyen” csak figyelemfelhívásra jó. És ez így van. Ha valakinek nem ez a szakmája, legyen akármilyen jó ízlése, akkor nem biztos, hogy menni fog összerakni magának egy jó logót. Ennek számos oka van. De ez a cikk eredetileg arról szól, hogy milyen hibákat kerüljünk el ha nem vagyunk grafikusok és mégis szeretnénk profi megjelenést.

Így, most a hatékonyság miatt kettőt emelnék ki:

  • egyrészt azért mert kell valaki aki kívülről nézi azt amit csinálsz. Más dolgokat lát meg. Olyanokat amit mindenki más rajtad kívül, aki a potenciális ügyfeled lehet észrevesz, vagy szeretne látni, míg Te ezt nem biztos, hogy észreveszed. Ha nagyon nagyon jól ismered az ideális ügyfeleidet, akkor igen. 
  • a másik a rutin, a ráfordított idő, az eszközök és a trendek ismerete és mindaz, amiért nem otthon varrjuk a ruhánkat, bár biztos meg tudnánk csinálni ha nagyon akarnánk. Csak nem olyan lenne és tovább tartana és a végén inkább kifizettük volna a háromszorosát is érte.

Kell egy külső szem

Egy jó beszélgetés egy baráttal, barátnővel mindig előhoz olyan dolgokat, amiket lehet, hogy eddig is tudtunk, de a másik ember külső meglátása, vagy az, hogy mi mondjuk ki egy adott szövegkörnyezetben, friss gondolatokkal körbevéve, mindig lendületet ad, de legalábbis kibillent. A coachok feladata is ilyesmi. Ők irányított kérdésekkel hoznak elő belőlünk olyan dolgokat, amik bennünk vannak, csak nem tudjuk.

Egy 15 perces, bevezető konzultációt szoktam ajánlani mindenkinek, ami ingyenes. Szeretem ha látjuk is egymást, mintha egy tea, kávé mellett ülnénk. Aki a konzultációt igénybe veszi nem kockáztat semmit. Cserébe kialakul egy kapcsolat kezdete, ami miatt fejben kezdesz elköteleződni a saját ügyed iránt. Hiszen megtetted azt az első lépést, hogy legalább felhívtad a grafikust. Komolyan vetted, hogy a vállalkozásod már nem csak a hobbid. 

A konzultáció után igényfelmérő űrlapot töltetek ki veled, ami nagyon nagy segítség mindkettőnknek. Benned összerendeződnek a dolgok és kitisztulnak, már azzal, hogy az irányított kérdésekre válaszolsz. Az igényfelérőt és más hasznos ingyenes, a vállalkozásodban, a brandépítésben segítő anyaghoz ITT FÉRSZ HOZZÁ.

Akár egyedit készíttetsz, akár egy előre elkészített, de egyedit vásárolsz, biztosan jól döntesz.

 

Gazdaságos megoldás a kezdetekhez

Az előre elkészített, ám teljesen egyedi logók és arculati táblák nagy segítséget jelentenek kezdőként. Azonnal a kezedhez kapod, miután megvásároltad őket. Egyetlen egyszer kerülnek felhasználásra, így biztos, hogy más még egyszer nem veheti meg ugyanazt. Átalakítjuk neked a saját vállalkozásod nevére és tevékenységére, egyeztetés után, nagyon rövid időn belül.

A különbség annyi egy ilyen és egy más személyre szabott logóközött, hogy ez bár egyedi, de nem tökéletesen személyre szabott. Viszont, ha Te éppen ilyet, vagy hasonlót gondoltál, akkor ez tökéletes választás lehet.

Hidd el nem könnyű otthon, tapasztalat nélkül összerakni egy logót. Akkor sem ha annak néz ki. Órák mennek el az ötleteléssel, a képgyűjtögetéssel, a grafikai szoftverek kitanulmányozgatásával. És nem is olyan lesz, amilyet gondoltál.

1–4 termék, összesen 12 db

Szeretnél stílusosan, elegánsan megjelenni?

Érezd úgy, mintha stylisthoz vinnéd a vállalkozásod, amivel a továbbiakban magabiztosan tudsz megjelenni. Magadat is komolyan veszed és nem halogatsz tovább. 

Legyen neked is saját, profi, teljesen a vállalkozásodat és a személyiségedet kiemelő logód és arculatod. 

Ezeket gondold végig ha weblapot szeretnél a vállalkozásodnak

Ezeket gondold végig ha weblapot szeretnél a vállalkozásodnak

Miket gondolj végig mielőtt honlapot csináltatsz?

 

Az elmúlt 10 év alatt rájöttem, a weboldal készítés és arculattervezés kapcsán, hogy a vállalkozásoknak, vagy azoknak akik szeretnének vállalkozni mindaz amivel szolgáltam, vagyis a honlap, grafika csak eszköz, de nem tudják használni. Nem csak technikailag, hanem mint a vállalkozásuk eszközeként sem. Lelkiismeretlenségnek éreztem volna olyan honlapot, grafikát készíteni, amit sablonosan készítek el. Nem is tudom lehet e ilyet csinálni egyáltalán. Gyakorlatilag gondolom, nem feltétlenül erkölcsileg.

Minden honlap, vagy arculat rákényszeríti a készíttetőjét, hogy végiggondolja a vállalkozását.

 

Arculat, brand

Rendszerezni kell mi az amit ki szeretnének emelni, milyen képet szeretnének közvetíteni magukról a látogatók felé. Kikhez szeretnének szólni elsősorban, kik azok akikkel együtt szeretnének működni hosszú távon. Hosszú távon, hiszen egy vásárlás, jó esetben az első vásárlás, később több is lehet belőle, ha az élmény kellemes volt mindkét fél részéről. Ahhoz, hogy ezt tudjuk, jó ha ismerjük magunkat és eleve olyan irányba érdemes az elején elindulni amit hitelesen tudunk képviselni évekig. Ezt kell tükrözze az arculat, hogy azokat vonzza akiket szeretnénk. Az arculat kidolgozása nagyon izgalmas folyamat. Nem csak egy akármilyen logóból áll. A brand még összetettebb és a kommunikációnk is benne van. Minden kommunikáció, így még érdekesebb.

Stratégia a weboldalon és a vállalkozásban

Egy honlapnál stratégiában gondolkozunk. Melyik gomb, szöveg, vagy kép, hova irányítsa a figyelmet. Mit szeretnénk elérni egy oldalon egy adott honlapelemmel. Komplett útvonalakat dolgozunk ki, attól függően mi a cél. Eladás, kapcsolatfelvétel, feliratkoztatás, érdeklődés fenntartás, oktatás. Az egyes menüpontok alatti oldalak szerkezetét gondoljuk végig. Minek mi a szerepe az adott oldalon, mi hova vezessen? Mik legyenek egyáltalán a menüpontok?

Minden vállalkozásnak érdemes megválasztani azt a módszert, vagy stratégiát, amivel dolgozik. Más egy kézművesnek és más egy tanácsadónak. Más egy luxus ékszereket kínáló vállalkozásnak és más egy egészségügyi cégnek. 

Tartalom

A tartalom elengedhetetlenül fontos. A kommunikációnk alapja, hogy mit és hogyan közlünk. Egy vállalkozás, vagy egy szimpla blog tulajdonosa a következőket gondolja végig:

  • Milyen típusú tartalmakat szeretne megosztani. (videó, hanganyag, szöveg, fotó, grafika)
  • Milyen rendszerességgel.
  • Hol szeretné a tartalmait megosztani.
  • Miről akar írni, videót, hanganyagot, képet  készíteni.
  • Milyen szöveg jelenjen meg az eladási oldalon, a feliratkoztató oldalon.
  • Milyen tartalom az ami a leginkább megszólítja a célközönséget, milyen kulcsszavakban, témákban gondolkozzon?
  • Mi legyen a csali (amivel az oldalunkra csalogatjuk a témánk iránt érdeklődőket, leendő vásárlókat)
  • Milyen szövegek legyenek az adott menüpontok alatt szereplő oldalakon? Rólam oldal?
  • Mi lesz a hírlevélben? (Ha az elején a feliratkoztatás után beállítunk a feliratozóknak egy automata válasz hírlevelet, vagy hírlevél sorozatot)

Adatvédelem, szellemi tulajdon, jogszerűség

  • Gondoljuk végig, hogy vannak e megfelelő minőségű saját fotók, videók, vagy jogtiszta, szabadon használható fotók, videók. Van e rólunk normális, vállalható fotó.
  • Adatvédelmi nyilatkozat, Általános szerződési feltételek, Impresszum, GDPR (Európai Uniós Adatvédelmi rendelet) megfelelőség
  • Saját tartalmaink, fotóink védelme
  • Tilos tartalmat, akár szöveges, akár fotó, akár videó, vagy grafika felhasználni anélkül, hogy a készítő beleegyezett volna, vagy, hogy olyan forrásból szereztük volna ahol kifejezetten ilyen, kereskedelmi használatra, jogtiszta, szabadon használható tartalmak szerepelnek. 

 Egyedi megoldások a weboldalunkon

Szükség van e különlegesebb dolgokra, mint pl. eseménynaptár, webshop, űrlapok, galéria, CRM rendszer, bármi, ami megkönnyíti a dolgokat.

Tárhely szolgáltató, domain név

A tárhelyet úgy képzeld el, hogy van egy szoba, amiben vannak fiókos szekrények. Az egyik ilyen nagy fiókos szekrényben az egyik fiókot kibéreled, hogy ebbe tedd majd a honlapod minden tartalmát. Ez a fiók, ha a kifizetted a bérleti díjat a tiéd csak. Onnan tudod megkülönböztetni a fiókodat a többiekétől, hogy ráragasztanak egy matricát, az általad választott névvel. Ez a domain neve a weboldaladnak, pl. az én fiókomon ez van: www.katartdesign.com

A tárhely szolgáltató az aki a szekrényeket és a fiókokat karbantartja. Vigyáz nehogy más belenyúlkáljon, kitakarítja, alkalmanként, meg segít bizonyos dolgokban, ha rendes és ha meg tudod vele beszélni, hogy szeretnél másik fiókot bérelni, vagy szeretnéd lecserélni a matricádat, stb. Mindezt persze lefordítva olyanokra, hogy szerver, meg adatbázis, meg domaincsere, meg ilyenek. De ez csak okoskodás. Igaziból szekrényekről van szó. Hihi.

Olyan tárhely szolgáltatót érdemes választani, akik megbízhatóak, ahol jó az ügyfélszolgálat és tudnak segíteni, elérhetőek. Az ár is fontos persze, de attól függően mit szeretnél egy egyszerűbb tárhely benne van 7-20.000 Ft-ban évente.  Én őket ajánlom: http://profitarhely.hu/katartdesign 

(Ez egy partnerlink. Ez azt jelenti, hogy ha ezen keresztül foglalsz tárhelyet és domaint akkor kapok belőle jutalékot. Te ugyanannyiért veszed mintha nem linkeltem volna a saját partnerlinkemet. Szóval Neked mindegy, én meg így kapok belőle egy kicsit.)

Ezek azok a dolgok, amikre készülhetünk, amikor honlapot tervezünk készíttetni. Készítettem egy ellenőrző listát, amit kinyomtathatsz és kipipálhatsz, ha éppen weboldal készítés előtt vagy. Nagy segítség, meglátod. Nem egyszerre zúdul rád minden tennivaló. Az Ingyenes anyagokban van, így ha megadod az email címedet elküldöm a jelszót és biztosan találsz más hasznos és érdekes dolgot magadnak.

Ellenőrző Lista Weboldalkészítés előtt

Rendszerezd mit szeretnél a weboldaladra, hogy eredményeket is hozzon.

Töltsd le, nyomtasd ki és pipáld ki ami megvan

Miért nem elég csak egy Facebook oldal, minek kell saját honlap?

Nagyon jó dolog az, hogy a FB-n lehetőség van FB oldalt, akár boltot is csinálni. Nem is nagyon bonyolult. Egy kicsit elmélyed benne az ember és kész is. Fent van minden, jöhetnek a látogatók, vásárlók. Biztos gondolod, hogy most jönnek az ellenérvek. És tényleg.

Mindamellet, hogy kár kihagyni egy ilyen ingyenes lehetőséget, minden ami a FB-on, vagy más közösségi oldalakon van az nem a Tiéd. Ezt lehet, hogy már hallottad. Úgy lehet leginkább megérteni, hogy amikor a FB-on pl. központilag történnek változtatások, hogy mondjuk nem minden ismerősöd látja mit osztasz meg csak bizonyos a FB által, valami alapján meghatározott logika szerintiek, akkor érezhető, hogy nem tudod irányítani az eléréseidet. Hiába van sok ember aki követ, nem biztos, hogy el is éred őket, ha nem aktívak.

Szemben ezzel, ha vannak a honlapodon keresztül egy email listába gyűjtött feliratkozóid, akkor őket bármikor megszólíthatod egy emailen keresztül. Ügyesen kell csinálni, hogy megnyissák az emailt, de ők, mind megkapják azt. Ha van 1000 ember a listán és abból 30% nyitja meg, akkor 300 ember látta a leveled. Ha van 1000 FB feliratkozód és a FB logika miatt ebből csak 200 látja, hogy valamit posztolsz és ennek csak a 30%-a nézi meg az csak 60 ember. Random számokat írtam, de érthető belőle a lényeg. Ez főleg akkor fontos, ha fontos közölnivalód van, vagy szeretnél eladni valamit.

Ez a fő érv. Ezen kívül érv lehet az is, hogy vannak olyan bővítmények, beállítások, amit csak egy saját honlapon lehet megcsinálni. Zárt oldal, mondjuk egy tanfolyamnak, klubtagságnak.

Akár gondolkozol rajta, hogy megcsináltatod a weboldalad, akár szeretnéd újracsináltatni, vagy ha ügyes vagy magad csinálod ezeket gondold végig. 

Ellenőrző Lista Weboldalkészítés előtt

Rendszerezd mit szeretnél a weboldaladra, hogy eredményeket is hozzon.

Töltsd le, nyomtasd ki és pipáld ki ami megvan

Ha hasznosnak találtad, vagy tudod, hogy valakinek hasznos lehet, akkor oszd meg. Köszi

Az első benyomás a vállalkozásodnál is fontos.

A stílus határozza meg kik lesznek az ügyfeleid.

Nyomtatható naptárak, tervezők, grafikák, illusztrációk. Online sablonok ajándékba.

Köszönöm, hogy feliratkoztál. Küldtem egy emailt a belépési információkkal.

Pin It on Pinterest