12 havi, lépésről lépésre blogbejegyzés tervező letölthető munkalapokkal

12 havi, lépésről lépésre blogbejegyzés tervező letölthető munkalapokkal

Szeretnéd ha végre lenne egy sorvezetőd, ami alapján felépítheted a tartalmaidat a blogodban, vagy a honlapodon? Tudom, hogy jó lenne. Készítettem egy éves blogbejegyzés tervezőt, és egy kinyomtatható A4-es lapot hozzá, hogy mindig szem előtt legyen mit kell csinálni. Így nem úszol el a feladatokkal és nem terelődik el a figyelmed állandóan ha meglátsz valami nagyon érdekes videót, vagy blogbejegyzést. Semmit nem csináltál és mégis elment az a drága egy két óra és nem haladtál.

Három gyerek mellett csinálom ezt a blogot és nagyon fontos, hogy az időmet rendesen kézben tartsam. Rengeteg tervem van, mint neked és rengeteg a feladat. Ha szépen pontról pontra haladunk akkor valami idővel felépül. Visszanézve látszik az eredmény. Amikor előtte vagyunk, akkor nem látjuk, hogyan lehet a sok feladatot egyszer majd megcsinálni. Ezért jó egy szépen megírt terv, ami alapján haladunk. 

Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.

 

Hatékonyság és idő

Rájöttem, hogy csak úgy tudok haladni, a tartalmaimat gyarapítani, tanfolyamokat, ebookot írni, marketingezni, kapcsolatokat építeni, pénzt keresni ha pontosan fókuszálok egy adott feladatra. Nekem a havonta előre megírt feladatok segítenek a leghatékonyabban teljesíteni a célom, amit hó elején átnézek és módosítok ha kell, de előre látom mi a feladat.

 

Motiváció

Mindannyiunknak van egy miértje, hogy miért dolgozunk a saját blogunkon, vagy vállalkozásunkban. Van egy személyesebb és egy magasztosabb. Az enyémek az évre a következőek: 

Szabadon szeretem beosztani az időmet, energiámat, hogy a családommal lehessek. Nem szeretem ha a pénz korlátot jelent. Szeretném ha a sok hozzám hasonló családos, tehetséges, szép, értékes fiatal nő (mert mindig fiatalok vagyunk) megtanulná, hogy online eszközökkel is lehet értéket adni, dolgozni és elég pénzt keresni.

Fő terveim erre az évre:

  • Ebben az évben egy ebookot és egy tanfolyamot csinálok, amiben megmutatom, hogyan lehet vidékről is, család mellől is, online, blogírásból és saját, online kisvállalkozásból megélni. A Technikai egyszerűsítést és a követhető rendszerezést helyezem előtérbe.
  • Ebben az évben regionális találkozókat szervezek rendszeresen, hogy találkozzunk mindazokkal személyesen is akiket ez érdekel. Mert az online élet lehet magányos és erőt adnak ezek a találkozók.
  • Ebben az évben szeretnék elindítani egy vállalkozást a letölthető grafikáimmal, illusztrációimmal, nyomtatható anyagaimmal.

Ez a munka rész. Az is ide jön, hogy többet mozogjak, hogy bombasztikusan nézzek ki nyárra, meg ilyenek.

Mik a Te miértjeid? Mik a Te terveid erre az évre? Írd le magadnak. Ha leírod jobban elkötelezed magad mellettük. Ha végigcsináljuk a tervben leírtakat, biztos, hogy változik az életünk tőle. Lehet, hogy milliókat nem keresünk vele de az biztos, hogy lehet vele keresni.

 

12 HAVI BLOGBEJEGYZÉS TERVEZŐ

 

Ebben a 12 havi blogbejegyzés tervezőben előre megírhatod mikről akarsz majd írni. Minden egyes blogbejegyzésnek, amit írsz kell, hogy legyen valami célja. Akár a feliratkozóid számát akarod növelni, akár valamit tanítani szeretné, ami segít később eladni, akár a látogatottság növelése a cél. Az itt előirányzottat túlszárnyalhatod, írhatsz többet is. 

Használd a 12 havi blogtervezőt. Kattints a képre ha kéred. 

Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.

A 3 legfontosabb dolog amire koncentrálj, akármivel is foglalkozik a vállalkozásod

  1. Írj nagyon hasznos tartalmat, ami vagy megtanít valamit, vagy motivál, vagyis az érzelmekre hat.
  2. Növeld az email listád.
  3. Készíts valamilyen terméket, amit eladhatsz.

Minden megírt tartalomnak legyen célja 

Ha már van weboldalad és írsz blogot, akkor biztosan rájössz egy idő után, hogy minden egyes tartalmadat valami következő dolog követi, van vele valami célunk. Erről már volt szó, most egy kicsit részletesebben:

  • Részletes, hasznos, mélyebb tartalom a weboldalad látogatóinak. SEO/Keresőoptimalizálás szempontjából fontos. Mivel a témáddal kapcsolatban tanítasz valamit, tele lesz kulcsszavakkal.
  • Az Email listát növelő bejegyzés célja a nevében benne van. Itt valami csalit, tartalmat kiegészítő letölthető dolgot adunk.
  • Vendégblog bejegyzés. Amikor valaki más weboldalát gazdagítjuk a tartalmunkkal. Vagy fordítva. Valaki más ír a miénkre. Itt a másik blogjából érkeznek látogatók a mi weboldalunkra és a mi weboldalunk linkje van a másik blogjában. SEO/Keresőoptimalizálás és email lista gyarapítás.
  • Pénzteremtő bejegyzés lehet, ha partnerprogrammal kapcsolatos termékreferenciát, vagy egy termék használatáról írunk. Jutalékot kapunk érte, ha valaki vásárol.
  • A Termékünkre irányítjuk a figyelmet, ha olyan bejegyzést írunk amiben a saját termékünket említjük meg. Ezzel eladást ösztönzünk.

Havi tervező

Nézzük akkor hónapról hónapra mit tudsz tenni, ha az elejéről kezded. Ha nem, akkor értelem szerűen az első havi feladatokat alakítsd át magadnak úgy, hogy akár a februárit kétszer csinálod, akár úgy, hogy a saját honlapodat végignézed és módosítasz rajta olyasmit amit már régóta tervezel. Ezek segíthetnek:

Január

Ha most kezdesz akkor az első hónap arról szól, hogy megismerkedj mindennel amivel csak lehet a blog, vagy honlap, vagy ha komolyban gondolkozol online vállalkozás témakörben. Persze egy hónap alatt nem lehet mindent megtanulni. A lényeg, hogy ha tanulmányozgatod a felületet, a fogalmakat, próbálgatod a dolgokat, nem lesz annyira idegen. Mindenki így kezdte, nyugodtan  keresgélj, nyugodtan kérdezz ha valami nem megy végképp. 

Ha már képben vagy nagyjából, de még nincs elég tartalmad, akkor sincs semmi gond. Ha következetesen írsz, vagy készítesz valamilyen tartalmat, szépen fokozatosan gyűlik majd.

Gondoljunk úgy az elkövetkező 12 hónapra, mint egy kalandra. Használjuk a 12 havi tervezőt, hogy összeszedettek és fókuszáltak tudjunk maradni. Magamat is beleértve. 

Teendők:

Foglalj egy tárhelyet és egy domaint

Ha nem ingyenes blogmotort használsz, akkor a wordpress-t javaslom. 

A domain a következő: www.valami.com. A tárhely: Maga az a hely, ahol a leendő honlapod minden adatát tárolják majd. Úgy képzeld el mint egy nagy fiókos-szekrény egyik fiókját. Ez a fiók a te honlapod dolgaival van tele. Adatok, fotók, szövegek, minden. A domain ezen olyan mint egy matrica a fiókodon. Amin a domained matricája van az a fiók a tied. Így nem keverik össze semelyik másikkal. A nagy fiókos-szekrény a szerver. 

Ilyen tárhelyet és domaint több helyen is foglalhatsz pár ezer forintért. Ajánlok kettőt, amiket használok, de választhatsz bármi mást is. Az egyik a Profitárhely. Nálunk amit nagyon szeretek, hogy az ügyfélszolgálat mindig elérhető és nagyon kedves, segítőkész. Ez fontos lehet, ha segítségre van szükséged és nem nagyon van időd várni. Ha feliratkozol a hírlevelükre van egy ingyenes kis tanfolyamuk arról, hogyan tudod a wordpress blogodat használni. Tehát: Profitárhely.

A másik a MegaCp. Ők valamivel olcsóbbak, viszont egy ún. tikett rendszerben tudsz velük csak kommunikálni. Általában válaszolnak hamar. Mindig elégedett voltam velük. Annyi, hogy sok olyan infó van a regisztrációs oldalukon, ami nem laikusoknak való. Ettől eltekintve rendben vannak. 

Mindkettőnél annyit kell tenni, hogy beregisztrálsz magadnak egy fiókot, majd ezután választasz egy domaint és egy tárhelyet. Automatikusan történnek a dolgok, nem kell sokat gondolkozni. Ha olyan domaint választasz, ami esetleg már foglalt, akkor felajánl más lehetőségeket, ami még nem az, vagy gondolkozhatsz más variációkon magad is. 

Tárhelyet az elején elég alapszintűt választani. WordPress lesz rajta. Ez a Profitárhelynél opció. 

Piackutatás, pozicionálás, tervezés

Nem olyan nagyon bonyolult mint aminek hangzik. Az Ingyenes anyagok közt találsz olyat ami segít ebben. A 6 napos email tanfolyam is, az Üzleti tervező is és a Munkafüzetek is adnak erre vonatkozóan támpontot.

Készítsd el az első csalidat.

Miután elvégezted a piackutatást és rájöttél mi az ami problémát jelent azoknak akiknek írni fogsz, vagy mi az amire szükségük van készítsd el az első csalidat. Az ingyenes grafikai szerkesztőprogramok közül, szerintem a Canva a legegyszerűbb. Itt egy videó, hogyan tudsz ingyenes, letölthető anyagot készíteni Canvában. Csali lehet ebook, lista, munkafüzet, email tanfolyam, nyomtatható valami, bármi ami hasznos és segít valamiben és amiért cserébe megadják szívesen az email címüket.

Szép egységes anyagokat tudsz készíteni, ha arculati táblát használsz. Nézd meg itt mi az és hogy kell ilyet csinálni.

Partnerprogramok

Ez csak egy javaslat. Nem mindenki szeret élni vele. A partnerprogramban való részvétel azt jelenti, hogy jutalékot kapsz ha a segítségeddel egy cég értékesíti az egyik termékét. Írsz, beszélsz róla, hogy neked bejött és ajánlod. A jutalék mértéke a cégtől függ. Van amelyik 50%-t is ad, és van ettől kevesebb. Egyértelműen minél nagyobb a jutalék és minél több érdeklődő kattint, majd vásárol a te oldaladról, annál jobban megéri neked. Angolul affiliate program. Nézz utána, hogy azon a területen belül ahol majd mozogni fogsz milyen lehetőségek vannak. Az Amazon affiliate is népszerű, ha tudsz angolul. Nem ismerem még, de izgat a dolog.

Van ahol a weboldalra ki vannak téve ezek a partnerlinkek egy külön források nevű oldalon is és szerepelnek több helyen máshol is, hogy megnöveljék az esélyt a kattintásra. Megnézheted miről van szó, ha rákattintasz az általam ajánlott fizetős, WordPress sablon linkjére, a Divire. Nagyon szívesen ajánlom, ezt használom én is, tudom, hogy ha a saját célcsoportomnak, nőknek ajánlom örülni fognak neki, hogy technikai tudás nélkül micsoda eredményeket tudnak elérni.

Az ajánlás mögött mindig a saját partnerlinkem van, ami az érdeklődőt az adott cég, jelen esetben az elegantthemes weboldalára viszi, ahol a Divi sablon van.

Február

A második hónapban írj legalább 3 nagyon hasznos, mély, tartalmas bejegyzést, amivel igazán segíteni tudsz. Most már tudod a piackutatás alapján mi az amiben segíteni tudsz. Itt van egy két ötlet: Minek és miről írjak blogot?

Az ilyen típusú blogbejegyzéseknek fontos szerepe van a keresőoptimalizálásban. Ez nagyjából azt jelenti, hogy vannak bizonyos szabályok, amiket ha követünk, akkor könnyebben ránk találnak a látogatók a keresőben. A Google a fő kereső, de a You Tube és a Pinterest is az többek közt. 

Úgy keresünk, amikor keresünk valamit, hogy beírjuk a keresőbe mit szeretnénk megtalálni. Ezek a kulcsszavak. Ilyen kulcsszavakat tudsz találni a témádban akkor pl., ha elkezded beírni a Google keresőbe azt a szót, ami a célcsoportodat foglalkoztathatja. Ha beírod mondjuk, hogy “vegán”, azonnal jelennek meg javaslatok, amikre a legtöbben keresnek rá: vegán süti receptek, vegán vendégváró, vegán étterem, stb. Ez jó ötleteket adhat, hogy miről írj. Hiszen ezekre keresnek. 

Vagyis a bejegyzésed tele lesz kulcsszavakkal, amik előbbre sorolnak a keresőben. A kulcsszavak mellett számít a forma is és vannak más alap dolgok, amire itt nincs se hely se idő. Itt egy elég bonyolult leírás: Melyek a legfontosabb SEO alapok ma?. 

Ha már az alapokat megtanulod, az is közelebb visz a sikerhez. 

Regisztrálj egy hírlevél küldő rendszerbe. A Mailchimp ingyenes 2000 feliratkozóig, de angolul van. Ezt ismerem. A Listamester magyar. Nem ismerem. A Salesautopilot magyar, nagyon szuper. Egy darabig ingyenes az is.

Teendők: 

  1. Nézz utána a SEO alapjainak.
  2. Írj 3 hasznos, részletes blogbejegyzést.
  3. Készíts egy csalit és kezdd el gyűjteni a feliratkozókat a hírlevél rendszerben. Minden hírlevél rendszerben van leírás, vagy videó arról, hogyan kell kezelni.

Március

Az első időszakban arra koncentrálj, hogy minél jobb tartalmat állíts elő és, hogy növekedjen az email listád. A többi majd alakul ezután. Ha már van a honlapodon sok, erős, hasznos tartalom, van egy bázisod a feliratkozóidból, van látogatottsága az oldaladnak utána tudsz majd gondolkozni a bevételszerzésen is. A legnehezebb rész az eleje, amikor csak dolgozol az egészen, de még nincs látszat.

Teendők:

  1.  Írj 3 hasznos, részletes tartalmat
  2. Oszd meg. FB, Pinterest, stb.
  3. Oszd meg a csalidat, hogy jöjjenek a feliratkozók.
  4. Készíthetsz egy kör-bejegyzést a legjobb termékekről a területeden. Ha affiliate/partnerprogramod van, akkor ez idővel bevételt is hozhat. Ha ellenérték nélkül mások termékeit népszerűsíted a blogodban, akkor linkek keletkeznek. Meg is beszélhetitek, hogy megosztjátok az ilyen cikkeket egymás közösségével. 

Használd a 12 havi blogtervezőt. Kattints a képre ha kéred. 

 

Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.

Április

A negyedik hónapnál tartasz és még indig nem adtad fel. Eddigre pedig sokan abbahagyják, mert nem látszanak még az eredmények. Továbbra is arra koncentrálj, hogy minél jobb tartalmat állíts elő és, hogy növekedjen az email listád. Minden elkészített tartalom egy újabb építőkő a vállalkozásodban. Ha az írás öröméért írsz, vagy mert valamilyen küldetés mozgat, akkor nem kérdés, hogy írsz e. A rendszeresség viszont fontos.

Teendők:

  1.  Írj 3 hasznos, részletes tartalmat
  2. Oszd meg. FB, Pinterest, stb.
  3. Csatlakozz olyan Fb csoportokhoz, Pinterest táblákhoz, ahol a célcsoportod megtalálható. (Instagramhoz nem értek, de érdemes utánanézni, mert nálunk is sokan használják.) Építs kapcsolatokat. Szerintem a leghatékonyabb módszer az interjú készítés, de erről majd máskor.
  4. Oszd meg a csalidat, hogy jöjjenek a feliratkozók, készíts a blogbejegyzéseidhez újabb kiegészítő anyagot, amit letölthetnek, vagy amiért érdemes megadni az email címet.
  5. Ha affiliate/partnerprogramod van, akkor ez idővel bevételt is hozhat. Mutasd be, hogyn használod Te és miért ajánlod igazán jó szívvel.

Május

Most, hogy már néhány hónapja írsz, jönnek a látogatók. A látogatottság növelés és az email cím gyűjtés mindig maradjon központi feladat. Az email listád, az adatbázisod, akikkel ha kommunikálsz és ápolod velük a kapcsolatot a bevételeidet is támogatják majd. Kölcsönösségre alapul az egész. Minél többet adsz annál többet kapsz. A kapcsolat ha elmélyül, mind a két fél profitál belőle és nem kell nyomulni. Szükségetek van egymásra.

Teendők:

  1.  Írj 3 hasznos, részletes tartalmat. Az egyik lehet egy bemutató lista a partnerprogram termékekről, mondjuk egy ajándéklista, vagy források lista, attól függ mivel foglalkozol.
  2. Oszd meg. FB, Pinterest, stb. Ha vizuálisan jól megjeleníthető amivel foglalkozol a Pinterest jó lehetőség. Főleg ha angolul is tudsz és tervezel nemzetköziben is.
  3. Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. Hírlevelek.
  4. Oszd meg a csalidat, hogy jöjjenek a feliratkozók, készíts a blogbejegyzéseidhez újabb kiegészítő anyagot, amit letölthetnek, vagy amiért érdemes megadni az email címet.
  5. Ha affiliate/partnerprogramod van, akkor most jöhet egy bejegyzés a hogyan használom erre, vagy arra az adott terméket. 

Minden hónapnak lehet egy fő fókusza, amire nagyobb hangsúlyt fektetsz, hogy ne érezd túl soknak a feladatokat.

 

Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.

Június

Ebben a hónapban a keresőoptimalizálással foglalkozzunk egy kicsit jobban. Mivel még mindig aránylag új a honlapunk/blogunk, a Google nem szívesen tesz minket az elsők közé. Állítólag legalább 18 hónaposnak kell lennie. Bár a tartalom egyre nő, ezzel a témánknak megfelelő kulcsszavak száma is, nem csak ez az amitől egyre előrébb kerülhetünk. 

Nagyon jó megoldás, ha olyan ún. backlinkeket gyűjtünk, amik forgalmas, látogatott oldalakról érkeznek a miénkre. Ez azt jelenti, hogy ha pl. készítünk egy interjút valakivel, akinek komolyabb forgalmú oldala van és az megemlíti az írásunkat egy az oldalunkra mutató linkkel, akkor ez egy backlink az ő oldaláról. Szóval ha mások oldalára vendégtartalmat írunk, az jó pont ha a SEO/keresőoptimalizálásról van szó. Meg persze jó kapcsolatépítés. 

 

Teendők:

  1.  Írj 4 hasznos, részletes tartalmat. Kísérletezhetsz a videókészítéssel is. FB Live?
  2. Készíts vendég blogbejegyzést egy, vagy több forgalmasabb oldalon. 
  3. Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. Kérdezd meg tőlük mi az ami a legnagyobb problémát okozza nekik.
  4. Kezdj el rajta gondolkozni milyen termékkel tudnál segíteni.

 

Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.

Július

Alakítsatok egy Mastermind csoportot. Ebben a hónapban elképzelhető, hogy a forgalmad csökken, mivel nyár van és az emberek nyaralnak, vagy többet vannak a gyerekeikkel, vagy kint valahol. Ez is attól függ mivel foglalkozol. (Szállások, fürdőruha, medencetisztítás pl. lehet, hogy éppen jó hónap) A Mastermind segít átvészelni az ilyen lassabb hónapokat, ötleteket, inspirációt meríthettek egymásból. Továbbra se hagyd azért abba a tartalomkészítést és az email feliratkozók gyűjtését, valamint kommunikálj a listáddal.

 

Teendők:

  1.  Írj 4 hasznos, részletes tartalmat. Ha kevés az időd, akkor újradolgozhatod néhány régebbi bejegyzésedet.. Rakjál hozzájuk új képet, egészítsd ki őket.
  2. Alakítsatok MasterMindot és készítsetek vendég blogbejegyzést egymásnak, hogy segítsétek egymás növekedését.
  3. Készíts újabb ingyenes anyagokat és tesztelgesd melyik teljesít jobban.
  4. Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. 
  5. Egymásnak is ajánlhatjátok a a partnertermékeket, ezzel is seígthettek egymásnak, ha valami nagyon jól bevált.

 

Augusztus

8 hónapja blogolsz. Eddigre valószínű, hogy van rálátásod arra mi az amivel az olvasóidat legjobban szolgálhatnád. Elkezdhetsz gondolkozni azon, hogy egy ebook, egy tanfolyam, valami nyomtatható anyag, fizikai termék, vagy egy ajánlat csomaggal hogyan tudnád megkönnyíteni az életüket. Vesd fel nekik az ötletet. Készíthetsz egy tesztet, aminek a kitöltéséért cserébe kedvezményt ajánlhatsz fel a leendő termékből. Aki megadja az email címét azt biztosan érdekli a termék is.

Ha összeállt a kép készítsd el. Legyen nagyon szép, nagyon hasznos és elérhető árú. Ezzel segítesz is és bizalmat is építesz. Innen lehet majd tovább lépni. 

 

Teendők:

  1.  Írj 4 hasznos, részletes tartalmat. Lehet a nyárral kapcsolatos, vagy más szezonális és vedd figyelembe a következő pontot amikor témán gondolkozol.
  2. A Google Analytics-ben nézd meg honnan jön a forgalmad nagy része, melyik az a bejegyzésed ami a legnagyobb forgalmat hozza. Nézd meg a statisztikáidat. (A Google fiókodhoz tartozik ez is. A honlapodat hozzá kell kapcsolnod és a Google Analyticsben folyamatosan látod a statisztikákat a honlapod, bejegyzéseid, látogatóid, forgalmad kapcsán. )
  3. Készíts újabb ingyenes anyagokat az alapján ami a legjobban teljesít.
  4. Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. Kérdezd meg őket mit szólnának a termékedhez. Eldöntendő kérdésben is felteheted a javaslataidat, hogy miről szóljon.

 

Szeptember

Szánd ezt a hónapot arra, hogy kifejleszted/megcsinálod a terméked. A Mastermind csoportból megkérheted a többieket, hogy írjanak néhány vendég bejegyzést amíg kevesebb időd van. Azoka bejegyzések, amiket Te írsz azok készítsék elő a termék érkezését.

 

Teendők:

  1.  Írj 2 hasznos, részletes tartalmat, ami a figyelmet a termékedre irányítja. Kérj meg valakit, hogy írjon helyetted 2 bejegyzést.
  2. Heti rendszerességgel tartsd a kapcsolatod az email listáddal. Fokozatosan vezesd fel, hogy készül a termék, ami nagy segítség lesz nekik, mert A-ból eljuttatja őket B-be. Mert ez meg ez a problémájuk megoldódik, xy vágyuk teljesül.
  3. Készítsd el a terméked.

Ha sok a feladat, akkor készíts tervet és tartsd magad hozzá, amennyire csak tudod. Akár a rendelkezésedre álló időt is beoszthatod. Töltsd le a tervezőcsomagot.

Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.

Október

Ebben a hónapban meghirdeted hivatalosan is a termékedet. Vagy nyilvánosságra hozod, hogy van. Minden blogbejegyzésed szóljon arról, hogy jön a termék. Azért a tartalom továbbra se veszítsen a minőségéből. Ha van energiád rá, előre készíts el néhány bejegyzést, mert a hirdetés, közzététel sok idő és sok energia. 

Teendők:

  1.  Készíts tartalmakat, egy sorozatot arról, hogy érkezik a terméked. Szoktak videósorozatot, webináriumot tartani. Gyorsabb, személyesebb. 
  2. Vendégblogként is promotálhatod a termékedet, akkor ha a vendégblog nem csak promóció, hanem értékes tartalom. A tartalomsorozatodat ajánlhatod. Egy érkeztetőoldalon fogadhatod az érdeklődőket, ahol az email címért cserébe megkapják a tartalomsorozatot, a végén a termékajánlóval. 
  3. A listádnak jelentsd be, hogy a terméked elérhető hamarosan.
  4. Készíts értékesítési oldalt és tedd elérhetővé a termékedet. Megrendelő lap, fizetési lehetőség, számlázás, ügyfélszolgálat. Egy csomó mindenre kell gondolni ilyenkor előre.

 

November

Húzós lehetett, de megcsináltad, még akkor is ha csak egy kis kinyomtatható valamiről van is szó. Tapasztalatot szereztél, legközelebb mehet nagyobb dologgal is. Gondolkozhatsz a következőn. Remélhetőleg lett belőle bevétel is, ami jót tesz az önbizalmunknak, nem hiába dolgozunk. 

Teendők:

  1.  Készíts 4 értékes tartalmat. Ha kevés az időd csinálj egy roundup posztot (egy témáról, vagy kérdésről összegyűjtöd több szakértő válaszát) Jó kapcsolatépítés és nő a látogatottság.
  2. Dolgozzatok össze a Mastermind csoport tagjaival és segítsetek megosztani egymás tartalmait.
  3. Hetente tartsd a kapcsolatot a listáddal.
  4. Csinálhatsz egy Black Friday kampányt a saját termékedből, vagy a partnertermékek ajánlásával, vagy mindkettő.

 

December

Készíts értékelést az évről és tervezd meg a következőt. Eltelt egy év. Folyamatosan, rendszeresen írtad a blogot, videókat készítettél, terméket fejlesztettél, gyűjtötted a feliratkozókat az email listádra, tartottad velük a kapcsolatot, vendégbejegyzéseket gyártottál, kapcsolatot építettél, csalikat csináltál. Elképesztően sok munka. Lebontva hónapról hónapra, hétről hétre, majd napokra is sok, de ha el sem kezdted volna csalódott lennél így pedig nagyon büszke lehetsz.

Teendők:

  1. Készíts értékelést az évről és tervezd meg a következőt.
  2. Készíts az újrakezdésről, az új évről szóló tartalmakat.
  3. A listádnak köszönd meg, hogy támogattak az elmúlt évben.
  4. Készíts ajándék listát a partnertermékekből, ajánld a termékedet ajándéknak, segíts a Mastermindok termékeit ajánlani.

A 12 havi blogbejegyzés tervező nem csak a blogbejegyzések következetes megírásában tud segíteni, hanem egy stratégiát is felállít, amin ha végigmész akkor egy év múlva rengeteg dolgot elérsz vele. Lépésről lépésre le van bontva, mit kell tenned. Már csak annyi maradt, hogy a saját ötletedre, vállalkozásodra szabd és megcsináld. Minden nap valamennyit, de annyit biztosan.

Folyamatosan, rendszeresen írtad a blogot, videókat készítettél, terméket fejlesztettél, gyűjtötted a feliratkozókat az email listádra, tartottad velük a kapcsolatot, vendégbejegyzéseket gyártottál, kapcsolatot építettél, csalikat csináltál. Elképesztően sok munka. Lebontva hónapról hónapra, hétről hétre, majd napokra is sok, de ha el sem kezdted volna csalódott lennél így pedig nagyon büszke lehetsz.

Töltsd le az éves, havi, heti tervező csomagot, havi fókusztervezőt ingyen.

Te hogyan tervezed az új évet? 

Ha hasznosnak találod a blogtervezőt, oszd meg másokkal is.

Nagy Kata

Nagy Kata

Stratégia, weboldal, arculat Környezettudatos vállalkozásoknak

Környezettudatos vállalkozásoknak segítek, hogy vidékről is, profi megjelenéssel saját brandet építve működő online vállalkozást építhessenek.

Minek és miről írjak vállalkozóként blogot?

Minek és miről írjak vállalkozóként blogot?

Minek írjak blogot?

Ha egészséggel, vagy valamilyen natur témával kapcsolatos vállalkozásod van, akkor biztosan sokszor hallottad, hogy írj blogot. Se időd, se energiád, se ötleted nincs, hogy miről írj. Lehet, hogy még kedved lenne hozzá, az is lehet, hogy még az sem. Nem vagyunk egyformák. Ha üzletben gondolkozunk viszont, akkor a következőket szeretnénk:

  • Több érdeklődőt, ügyfelet, eladást, megkötött üzletet
  • Jól működő, profitot termelő vállalkozást
  • Valami értékeset adni a világnak. Ez eleve az egészség és környezettudatos témából adódik is.

Sok módszer lehet, hogyan kell felépíteni egy online vállalkozást, ami mégis közös a rendszeres tartalomszolgáltatás.

Sok módszer lehet, hogyan kell felépíteni egy online vállalkozást, attól függően, hogy  termékkel, vagy szolgáltatással foglalkozol. Szolgáltatás lehet pl. egészség coach, terapeuta, természetgyógyász, dietetikus, személyi edző vagy hasonlók. Termék lehet natúr kozmetikum, vegyszermentes élelmiszerek, biopamut ruhák, babaholmik, babajátékok, vagy kézműves termékek. Attól függően mi a célod, hogyan szeretnél dolgozni, hogyan szeretnél megjelenni, mi kell a vállalkozásodhoz, kik vásárolják a dolgaidat más és más dologra kell összpontosítani, amikor kockáról kockára felépül a vállalkozásod. Egy dolog viszont közös minden kis és középvállalkozásnál, akármilyen témáról van is szó. A nagyokat nem ismerem, de mivel ott is emberek az ügyfelek lehet ott is. A közös a tartalomszolgáltatás. Ezért érdemes blogot írni. Olyan sokunknak van honlapja, online elérési felülete (több milliónyi), hogy csak akkor tudjuk felhívni magunkra a figyelmet, ha a tartalmainkkal megtaláljuk azokat, akiket érdekel amit megosztunk és akiknek tetszik is az. Nem baj ha nem mindenkinek. Nekik biztosan tetszik valaki másé. Virágozzék minden virág. A virág sem versenyzik azon, hogy szebb vagy illatosabb legyen mint a mellette lévő, csak virágzik. Ezt hallottam a rádióban nemrég. Nem tudom  ki mondta, de találó. Tehát minél jobb tartalmakat osztasz meg, minél inkább azoknak szól, akiket ideális ügyfeleknek szeretnél, annál könnyebb dolgod van. Egy korábbi írásban volt szó róla, hogy ahhoz, hogy figyeljenek arra amit írunk, olvassák, ahhoz mi kell, de nagyjából összefoglalva a lényeg annyi, hogy rendszeres, jó tartalom. És itt mindkettő fontos: Rendszeres és Jó tartalom. Minden befutott YouTuber, blogger, valamilyen véleményvezér rendszeresen, évek óta osztja meg a tartalmait. Rájöttünk a titokra.

Miről írjak?

Minden nap eladunk valakinek valamit

Így tanítunk, építünk és tartunk kapcsolatot, kezelünk kifogásokat, teszünk szert bizalomra és adunk el. Még akkor is ha nem szeretünk eladni, vagy legalábbis azt mondjuk, minden nap gyakoroljuk azt a mindennapokban. Ez előjön beszédtémaként is gyakran így itt is hozzuk elő. Amikor valakit meg akarunk győzni valamiről akkor máris ez történik. Elgondolkoztató ha a példát áthelyezzük egy üzleti szituációra. A példa lehet, hogy a gyerekünk nem akar fogat mosni. Ezt szeretnénk neki eladni, mert tudjuk, hogy mindketten jól járunk vele ha hallgat ránk. Vannak módszerek, amivel meggyőzhetjük. Minden példát helyezz át a saját vállalkozásodra.

Néhány ötlet miről írjunk:

 

Tanítás

Tanítunk neki valamit a fogszuvasodásról, fogápolásról. A fogszuvasodás félelmetes dolog, mert utána fáj a foga ha nem mossa meg. Itt a félelmeire alapozunk. A fogápolásról ha beszélünk neki tudni fogja, hogy csillogó, erős, fehér fogakkal szépen tud majd mosolyogni és könnyen tud harapni, rágni. Itt az érzelmeire hatunk, megcsillantjuk neki azt amire vágyik.

Történetmesélés

Elmesélhetünk neki egy mesét arról, hogy mi történt a kisfiúval, egérrel, akárkivel akkor amikor nem akart fogat mosni. Itt az empátia játszik. Belehelyezzük a meseszereplő helyébe.

Kommunikáció, bevonjuk

Szerinted mi lesz ha nem mosol fogat?

Kifogáskezelés

Rossz ízű a fogkrém, hideg a víz, akármi. Ezt elfogadom, és ezután érvek ellenérvek, vagy az előző háromból valamelyik következhet. (tanítás, történetmesélés, kommunikáció)

További ötletek:

  1. Válaszok az ügyfeleink kérdéseire? Ha többen ugyanazt kérdezik, akkor érdemes írni, beszélni róla.
  2. Ugyanazok a problémák, gondolatok több ügyfélnél is, amit tapasztalsz újra meg újra,még ha nem is kérdezik. Erre válaszolhatunk, készíthetünk videót.
  3. Hogyan készül, hogyan csináljam, hogyan kell? Nagyon népszerű téma.
  4. Milyen hibákat kerülhetnek el ha figyelnek a következőkre típusú téma
  5. Bemutatjuk, hogyan dolgozunk
  6. Bemutatjuk, hogyan dolgozunk és ennek kapcsán kérdésekre válaszolunk. Miért annyiba kerül?, Miért csak egyet lehet rendelni, miért 2 hét mire megérkezik, miért hatékony, stb
  7. Interjú mással, akinek lehetnek válaszai az ügyfeleink kérdéseivel kapcsolatban. Pl. Bio kozmetikai termékeim vannak és meghívok egy bőrgyógyászt, hogy beszéljen a témáról és akinek kérdéseket lehet feltenni.

 

Miért nem írunk blogot, vagy szövegeket? Blokkjaink.

  1. Nem tudom miről írjak
  2. Nincs rá időm
  3. Nem ugyanaz jön vissza a papíron mint ami a fejemben volt
  4. Nem vagyok hiteles
  5. Már erről írtak ezren, minek írjak egy ezeregyediket

1. Nem tudom miről írjak.

Erről éppen most volt szó, van most már egy két ötlet. Egyébként meg, ha próbálunk nem saját magunkra koncentrálni, hanem arra, hogy mi az ami segíthet annak akinek éppen írok, akkor könnyebben jönnek a gondolatok. Ha még nincsen ügyfeled, akkor megkérdezhetsz ismerősöket, akik nyitottak lennének a témádra, hogy mi foglalkoztatja őket, mit találnak a legnehezebbnek ezzel kapcsolatban, mi az ami nem tetszik nekik az adott iparágban. Olyan Facebook csoportokban böngészheted végig a hozzászólásokat, ahol azok az emberek vannak, akik a Te potenciális ügyfeleid lehetnek. Ha mondjuk természetgyógyász vagy, vagy életmódtanácsadó, akkor valami természetes egészség témájú csoportban, ha dietetikus, akkor valami mindenmentes csoportban , ha  pl. személyi edző, akkor fogyós csoportokban, mozgásos kihívás csoportokban, stb.

2. Nincs rá időm. Rendszerezz.

Ez nehéz dolog. Egész délelőtt ír az ember, vagy 1 óra mire rendesen válaszolunk egy emailre, vagy megírunk egy hírlevelet. Az biztos, hogy sokáig tart, de gyakorlással egyre jobb eredményeket tudunk elérni és a rendszerezés mindenképp segít. Minden alkalommal, amikor eszünkbe jut egy téma írjuk fel. Gyűjthetjük valahol. A témákat csoportosíthatjuk kategóriákba. A kategóriáknak kinevezhetünk napokat, vagy attól függően milyen gyakran írunk, tartalmi blokkokat. Ha gyakran írunk, akkor mondjuk hétfőn inspirálót, szerdán oktató jellegűt, pénteken meg szórakoztatót írhatunk. Ha kevesebbszer, akkor lehet olyat, hogy októberben mondjuk egy téma köré, novemberben egy másik köré csoportosítjuk az írásainkat. Ami fontos, hogy mindig visszafelé gondolkozzunk. Vagyis legyen célunk az írásunkkal. Tudjuk, hogy mit szeretnénk a végén. Hogy feliratkozzanak, hogy olvassák el a következő részt, hogy jelentkezzenek, vegyék meg, hívjanak fel, osszák meg, töltsék le. Készítsünk gyors vázlatot, hogy miről lesz szó. Így nem folyik szét az egész és a gondolatok is könnyebben jönnek. Ha nem szeretsz írni, van más megoldás is. Podcast, vagy videó. A videót nagyon izgalmasnak tartom. Jó megoldás sok mindenre: márkaépítés, tartalom, kevesebb idő, kapcsolatépítés, népszerűbb tartalomforma. Nehéz megtenni az első lépést ha nem vagyunk szokva.

3. Nem ugyanaz jön vissza a papíron mint ami a fejemben volt

Gyakorlat. Olyan egy kicsit nekem, mint amikor naplót írtam tizenéves koromban, de amikor visszaolvastam nem tetszett. Azt mondják, hogy írjunk úgy nagyjából ahogy beszélnénk valakivel ha szemben ülne velünk. Személyesebb, közvetlenebb, jobban átjön az ember személyisége.

4. Nem vagyok hiteles

Ez szerintem nagyon nagyon nehéz ügy. Azért nehéz, mert akkor is ha racionálisan tudjuk, hogy amivel foglalkozunk, ahhoz nagy valószínűséggel sokkal jobban értünk mint az olvasóink nagy része, hiszen azért olvassa, mert választ keres egy kérdésre, amit mi éppen akkor válaszolunk meg, akkor is kételkedünk magunkban. Hasonlítgatjuk magunkat másokhoz, akik szintén hasonlítgatják magukat hozzánk :). Azt gondoljuk, hogy nincs róla elég végzettségünk, hogy bizonyos területeken nem teljes a tudásunk és még el kéne végezni egy két tanfolyamot. Ezzel így vagyok én is, pedig még nem volt olyan, hogy meg nem oldottam volna bármilyen felmerülő problémát, hogy az ügyfeleim elégedetlenek lettek volna. Racionálisan azt gondolom – azért ez a szép mondatkezdés, mert az érzelmek, meg a tudatalatti támadások ott vannak azért -, hogy akkor ha maximálisan, a legeslegjobb tudásom és szándékom szerint, őszintén szeretettel végzem azt a feladatot, amivel éppen megbízott az élet és ha eddig többen elégedettek voltak a munkámmal mint nem, akkor én hiteles, hozzáértő ember vagyok. Ha szöveg amit írok ezzel a szándékkal készül, akkor az hiteles.

5. Már erről írtak ezren, minek írjak egy ezeregyediket

Olyan sok tartalom van az interneten, hogy szerintem nincs olyan amiről még nem írt senki. Viszont ami nagyon megnyugtató, hogy leszámítva a gátlástalan, szó szerinti másolásokat, minden amiről írsz, az egyedi, mert Te írod. Abban benne vannak a saját gondolataid, tapasztalatod, érzelmeid, stílusod, így az nem egy ezeregyedik ugyanolyan írás, hanem egy különleges, mert a Tied. És ez nem egy motivációs szöveg, hanem ezek tények. Miért fontos a jó tartalom? Ez a bejegyzés is és a következő is azért született, mert amikor egy honlapot, sales page-t, landing page-t vagy bármilyen grafikai anyagot készítek, akkor azon nem csak fotók és grafikák vannak, hanem szöveg is. Sőt! A szöveg miatt lesz értelme az egésznek. Ezért foglalkozom ebben a hónapban a tartalomkészítéssel. A jó tartalom a személyes márkánk és az üzleti stratégiánk egyik legfontosabb alapja, a kommunikációnk verbális része. Ha szeretnél megtudni erről és más, a sikeres online vállalkozással kapcsolatban készült dolgokat, akkor nézd meg az ingyenes anyagaimat, vagy iratkozz fel a 6 részes email tanfolyamra, ahol azonnal használható megoldásokat osztok meg Veled.  

Ingyenes anyagok

Üzleti tervező, havi tervezők, munkafüzetek és havonta frissülő anyagok, csak a VIP feliratkozottaknak.

6 napos ingyenes email tanfolyam

ahol megmutatom hogyan tudsz online üzletet indítani és mit kellcsinálni, hogy működjön
Biztonsági mentés a WordPress honlapodon, lépésről lépésre

Biztonsági mentés a WordPress honlapodon, lépésről lépésre

Fontos a biztonsági mentés

Egyszerű, lépésről lépésre követhető leírás

 

Abban az esetben ha magad kezeled a WordPress oldaladat, vagyis nincs valaki megbízva azzal, hogy időről időre ránézzen a háttérre és elvégezze a biztonsági frissítéseket, mentéseket, akkor mindenképpen szánj rá időt, hogy ezt megtedd magad. A tárhelyszolgáltatóknál sokszor van ilyen szolgáltatás, de az a biztos ha nálad is megvan egy biztonsági mentés a honlapodról.

 

Miért fontos?

Frissítsünk tartalmat

Biztosan tudod, hogy azzal, hogy elkészült a honlapod, akár mert megcsináltattad, vagy mert magadnak elkészítetted, még nem ért véget a folyamat. Éppen, hogy csak most kezdődik. Egy honlap olyan egy kicsit mint egy gyerek, vagy egy kisállat, vagy egy növény  (elnézést a párhuzamért, a folyamatos odafigyelés miatt hoztam ezeket a példákat). Örülünk, hogy van, de gondoskodni kell róla, ha szeretnénk élvezni az örömöt, amit nyújtani tud.

Frissítenünk kell rajta ezt azt, hogy legyen értelme, hogy van és, hogy biztonságban tudhassuk. A tartalmat frissítjük, mert akkor találnak ránk sokan, ha van mit nézni a weboldalon. Vannak új írások, vannak új képek, videók. Hasznos, érdekes, szép. A keresőkben is akkor kerülünk előre, ha minél több hasznos, mások számára érdekes anyagot teszünk fel. A keresőkben előre kerülni így lehet legjobban. Ez kikerülhetetlen. Vannak egyéb módszerek, amik ezt még elősegítik, de tartalom nélkül ma már nem lehet.

 

Mi történt a weboldalammal?

 

Ha sok munkát és időt beletettünk abba, hogy a honlapunk tartalmas legyen és megtaláljanak azok akiket szeretnénk, ráadásul a vállalkozásunk egyik fő pillére is, akkor semmiképp nem szeretnénk, ha mindez egyik pillanatról a másikra eltűnne. Pedig megtörténhet. Rémisztő, de előfordulhat. Több oka is lehet, de ami fontos, hogy ha megtörténik akkor vissza lehessen állítani, és ne vesszen el minden.

Léteznek a WordPressben olyan bővítmények, amik automatikusan elmentik neked a honlapodon található összes adatot. Be tudod állítani, hogy milyen időközönként szeretnél mentést készíteni, és azt is, hova szeretnéd elmenteni ezeket az adatokat. Erről itt találsz továbbiakat: angolul a WordPress oldalán. Itt le is töltheted őket. A BackUpWordpress és a BackupBuddy ingyenesek és könnyű a használatuk, de rengeteg van. Attól függ, mire van szükséged.

Megmutatok két egyszerű, biztos módját a biztonsági mentésnek, amit mivel magad csinálsz, nem vagy kiszolgáltatva annak, hogy megvan vagy nincs. Nagyon könnyű, menni fog. 100 %-os biztonságot a C-panelen végzett mentés ad.

 

Így csináld:

  1. A honlapod vezérlőpultján

 

  1. Menj be a honlapod vezérlőpultjába: www.domainneved.hu/wp-login.php. Itt beírod a felhasználóneved és a jelszavad, amit megkaptál a tárhelyszolgáltatótól, vagy amikor létrehoztad a WordPress oldalad.
  2. Bal oldalon az Eszközök-ben az Exportálásra kattintasz.
Biztonsági mentés vezérlőpultról 1

Biztonsági mentés vezérlőpultról 1

3. Kiválasztod, hogy mindenről készítsen mentést. Kattints az Export Fájl letöltése gombra.

Biztonsági mentés vezérlőpultról 2

Biztonsági mentés vezérlőpultról 2

Egy XML fájlt fog készíteni, amit ments el valahova a számítógépedre, vagy töltsd fel valahova felhőbe: Google Drive, Dropbox, vagy ahova szeretnéd.

Kész.

 

C-panelen

 

Ha így mented el, akkor az adatbázist is elmenti.

  1. Menj be a cpanelbe. www.domainneved.hu/cpanel. A felhasználónevet és a jelszót elküldte a tárhelyszolgáltató.
  2. Görgess le és keresd meg a Fájlok/Mentés varázsló menüpontot.
Biztonsági mentés cpanelen 1

Biztonsági mentés cpanelen 1

3. Kattints a Mentés gombra.

Biztonsági mentés cpanelen 2

Biztonsági mentés cpanelen 2

4. A megnyíló ablakban a Teljes mentés gombra.

Biztonsági mentés cpanelen 3

Biztonsági mentés cpanelen 3

5. A következő képernyőn megadhatsz egy email címet, ahová az értesítőt küldi, hogy elkészült a mentés. Kattints a Mentés generálása gombra.

Biztonsági mentés cpanelen

Biztonsági mentés cpanelen 4

6. Készül a mentés. Egy tar.gz fájl lesz majd. Ezt mentsd el a számítógépedre, vagy felhőbe. Ebből vissza lehet állítani a teljes tartalmat, az adatbázist és a honlapod fájljait, szóval mindent.

Én ez utóbbit szoktam csinálni, mivel ez jelenti a maximális mentést, mindenről. Ez a legbiztonságosabb.

 

Ugye nem is nehéz. Egy két kattintás, nem lehet mellényúlni, nem lehet elrontani. És nagyon, nagyon fontos megcsinálni rendszeresen.

 

Nyomtasd ki, tedd a géped fölé a falra, hogy mindig szem előtt legyen.

Itt tudod letölteni: Biztonsági mentés. Nyomtatható verzió.

Hogyan válassz nevet a vállalkozásodnak

Hogyan válassz nevet a vállalkozásodnak

Hogyan válassz nevet a vállalkozásodnak

Miért fontos?

 

Biztosan nem könnyű kiválasztani azt a nevet, ami képviseli a tevékenységedet. Nem is gondol bele az aki kívülről látja majd a termékeinket, szolgáltatásunkat, vagy weboldalunkat, hogy mennyi erőfeszítésbe, gondolkodásba, változatok és újabb változatok százaiba került, mire megtaláltuk a megfelelőt. És még így sem vagyunk biztosak a sikerben.

 

Kérdések, amiket figyelembe kell vegyünk a vállalkozás nevének kiválasztásakor

  • Mitől jó egy vállalkozás vagy egy egyszerű blog név?
  • Mire figyeljünk amikor választunk?
  • Hogyan ellenőrizhetjük le, hogy szabad e még és nem használja más?
  • Hogyan tudunk kreatívan felsorakoztatni azokat amikből majd választhatunk?

Egy jól megválasztott névnek képviselnie kell egyrészt magát a terméket, szolgáltatást, vagy tevékenységet, másrészt tudnunk kell vele azonosulnunk. Vagyis kifejezi magát a témát és a stílust.

Ha a név túl hosszú, zavaros, unalmas, semmitmondó az vagy sok munkába, vagy sok pénzbe fog kerülni, amikor szeretnénk az arculatot kialakítani. Időt kell rá szánni. Legyünk kreatívak, de ismét fontos, hogy sorba vegyünk olyan szempontokat, amik a kreativitáson és a jó hangzáson túlmutatnak.

 

Olyan nevet válassz ami illeszkedik a majdani “márkádhoz”

Itt a következőket kell végig gondolni, ha szeretnéd online népszerűsíteni a dolgaidat:

  • Mit szeretnél elérni a honlapoddal, vagy blogoddal, vagyis mi a célja?
  • Kihez szeretnél szólni, kik az ideális olvasóid, vevőid, ügyfeleid? Kinek mi?
  • Milyen értéket és hogyan adsz majd nekik?
  • Milyen stílusban szeretnél velük kommunikálni? Itt megint attól függ kihez szólsz.
  • Végül mi az a stílus amivel Te is tudsz azonosulni?

Van akinek ilyenkor a saját neve foglalja össze mindezt, van akinek a terméke maga, vagy az a terület amivel a termék foglalkozik. Ez mind jó lehet.

Kell e, hogy kapcsolódjon történet a névhez, elnevezéshez? Nem fontos, de a történeteket mindenki szereti, jól jöhet.

Sokáig agyaltam és variáltam, mire kitaláltam, hogy a nevemből és a tevékenységemből olyan nevet hozzak létre, ami kifejez mindent. Egy új szó jött létre. Ez azért volt jó, mert nagy valószínűséggel még más nem foglalta le. A nevem Kata, a kreatív tevékenység amivel szeretnék itt foglalkozni: art és design. Ezekből lett a KatartDesign. Még plussz jelentést is beleerőltethetek ha szeretnék: Katartikus élmény az általam készített munka. Haha…

Te is próbálkozz bátran.

 

Törekedj egyszerűségre és megjegyezhetőségre.

XY bt, kft nem annyira működik már honlap, online megjelenés terén. Ezt sok helyen lehet olvasni. A hivatalos cégnév, amivel a cégedet bejegyzik, nem egyenlő azzal a névvel amivel megjelensz mások előtt. Sem a bemutatkozó szövegben, sem a névválasztásnál nem érdemes ezeket kiemelni. Nem sok mindenkit érdekel, nem is jegyzik meg ha semmitmondó, pl. Kovács és Kovácsné Kft.

Minél rövidebb annál jobb. Egy két, max. 3 szó, ami egyszerű és könnyen megjegyezhető.

Pl. magyar példák: dekorspecialista, onlinekatapult, gazdagmami,

angol példák: teachable, femtrepreneur, vintagegreenjewelry

 

Meglepetések

Hogyan válassz nevet a vállalkozásodnak?

Hogyan válassz nevet a vállalkozásodnak?

Vigyázz, hogy az egybeolvasott url nehogy valami vicceset jelentsen, amire nem is gondoltál. Személyes példát hozok elő.

Egy névjegykártyát kaptunk egyszer egy lakáshitel tanácsadó cég független üzletkötőjétől. Miután elmondott mindent és elköszöntünk egymástól átnyújtotta a névjegykártyáját. Szolidan visszatartottuk a kitörni akaró kuncogásunkat, kisebb nagyobb sikerrel: Az email cím a neve kezdőbetűi ékezet nélkül és a személyi bankár szavak összeolvasott rövidítése volt. A személyi bankárból a sze lett kivéve. Egy kis feladvány és Te is nevethetsz: Fazekas Árpád személyi bankár.

Hány és hány embernek nyújthatta át magabiztosan a névjegykártyáját gyanútlanul és mennyien nevetgélhettek ezen az ártatlanságon, mint az ovisok.

Nagyon figyelj ezért, hogy ha egyszer jól ismert leszel, mert kiváló a terméked, mert sokat segítesz, mert jók a tartalmaid és mert ügyes és kitartó vagy, akkor ne a rossz névválasztáson múljon a komolyságod, vagy a hitelességed.

 

Végül, jöhet a munka, kezdődhet az ötletelés

 

Most, hogy összeszedtük, hogy milyennek kell lenni egy jó névnek, lássunk neki. Papírt ceruzát elő:

  1. Írd le mi a célja a blogodnak, vállalkozásodnak, vagy mi legyen (küldetésed, miért csinálod, kinek szól)
  2. Mit szeretnél, hogyan érezzék magukat amikor olvassák az írásaid: (mert fontos, hogy írj nekik arról amit szeretnének hallani, ami érdekli őket, amiben segíteni tudsz nekik) motiválni szeretnél, szórakoztatni, tanácsot adni, stb.
  3. Írd le azokat az oldalakat, blogokat, amiket szeretsz olvasni. Nem kell másolni, csak inspirálódni, hogy rátalálj a hangodra.
  4. Minden kulcsszót írj fel ami eszedbe jut a tevékenységeddel kapcsolatban.
  5. Keress szinonimákat. Akár a szótárban.
  6. Keress olyan szavakat,aminek a jelentésével azonosulni tudsz.
  7. Alkoss szópárokat. Használd a kreativitásod.

 

Ellenőrizd le az igazit

 

  1. Ha megvan végre az igazi, akkor gyorsan nézd végig ezt az ellenőrző listát a biztonság kedvéért, mielőtt nekikezdesz a következő nagy feladatnak az arculatod kitalálásának és a vállalkozás fokozatos felépítésének.
  2. Pontosan tükrözi a tevékenységedet, vagy téged? (pl. fonalbolt, lénafonal, stb.)
  3. A számodra legideálisabb ügyfélnek vajon megakad rajta a szeme?
  4. Elég konkrétan fejezi ki azt a réspiacot akikhez szólsz , de elég rugalmas ahhoz, hogy a későbbiekben bővülhess? ( pl. gazdagmami, fonalbolt, Lukréciakencéi, stb.)
  5. Stílusa megfelel annak, ahogy majd az ügyfelekkel kommunikálsz? ( pl.  webdesignsuli, kristálypláza)
  6. Hordozza azt az üzenetet amit szeretnél átadni?
  7. Egyszerű megjegyezni?
  8. Könnyű leírni, kiejteni?
  9. A domain név szabad e még?
  10. Ha túl hosszú, lehet e rövidíteni valahogy, hogy közösségi médiában is könnyen tudjuk használni? (pl. Magyar Vállalkozónők Egyesülete – MAVAN)
  11. Nem jelenthet valami vicceset amire nem gondoltál

 

 

 

 

 

 

Neked sikerült már nevet választanod a vállalkozásodnak? Milyen módszerrel? Oszd meg velünk.

Az első benyomás a vállalkozásodnál is fontos.A stílus határozza meg kik lesznek az ügyfeleid.

 

 

Kérd az INGYENES ANYAGOKAT, amikben munkafüzetek, tervezők, tudásanyagok segítenek az online vállalkozásoddal profin és eredményesen megjelenni . 

Gratulálok! Sikerült. Küldtem egy emailt.

Pin It on Pinterest

UA-67800346-1