Újévi fogadalmak és célkitűzések helyett

Újévi fogadalmak és célkitűzések helyett

Ezt a cselekvéssel és feladatokkal teli naptár naplót eredetileg magamnak készítettem, mert 43 évesen úgy éreztem, hogy szét vagyok csúszva. Év vége volt és bár teljes káosz volt a fejemben azt minden év végén megcsináltam, néha év közben is egyszer egyszer ha eszembe jutott, hogy végig gondoltam, mi az amit sikerült megvalósítanom mindabból, amit az elmúlt évben nagy lelkesen összeírtam. Nem mondhatnám, hogy elégedett voltam az eredménnyel. Mintha nem történt volna semmi. Legalábbis ezt éreztem. Frusztrált és elégedetlen voltam magammal és azt éreztem, hogy repül az idő, és én nem haladok, nem változok. Ugyanazokkal a befejezetlen dolgokkal tötyörgök évek óta, mintha beleragadt volna a lábam valami ragacsba, ami nem enged tovább lépni, hiába erőlködöm kihúzni belőle magam. Folyamatosan azt éreztem, hogy meg vagyok kötve.

Csodálattal olvastam ha valaki szárnyalásról, meg újjászületésről írt az élete valamilyen területén. Én is szerettem volna megtapasztalni a szárnyalást, meg az AHA érzést. Nekem ez miért nem adatott meg soha. Úgy éreztem elolvastam mindent amihez hozzáfértem, hallgattam és néztem anyagokat, részt vettem tanfolyamokon és nem mozdult semmi. Amikor olvastam, tanfolyamon részt vettem, az jó volt, de miután elfogyott a könyv, a tananyag minden visszatért a régibe. Mivel jó érzéssel töltött el, ha tanultam, mert úgy éreztem ez az utolsó építőkocka kell már csak, hogy összeálljon az egész és nekem is megtörténjen a nagy változás. Annyira közel van. Azt ígérték, hogy ha ezt elolvasom, elvégzem, meghallgatom, akkor ugyanúgy ahogy a többieknek akik a véleménnyilvánításkor csupa nagy változásról beszéltek, akkor nekem is megadatik. A mi is?

Minden év eleje tiszta lappal indul. Mivel a Gergely naptárat és mindenféle naptárat mi, emberek alkottuk meg, benne azt, hogy a hét első napja hétfő, és az év első hónapja január,
azt alakítottuk ki a fejünkben, hogy újévkor, hét elején valami új, tiszta dologra kapunk lehetőséget. Ilyenkor a lelkünkben erősebben él az elhatározás, hogy mindaz amit nem jónak tartunk megváltozhat az új naptól kezdve.

Belegondoltál már abba, hogy a napjainkat, heteinket, éveinket a nap és az éjszakák váltakozása adja. Ha nem kelne fel a nap, nem éreznénk az idő változását. Ha mindig sötét, vagy világos lenne nem tudnánk mérni a Földön eltöltött időt. Lehet, hogy nem is létezne idő, egyszer csak eltávoznánk. Kicsit felfoghatatlan és kicsit elgondolkoztató, hogy hogyan használjuk fel azt az időt ami ki van mérve. Lehet, hogy nincs is kimérve, lehet, hogy tőlünk függ. Lehet, hogy akkor is ki van mérve ha azt gondoljuk, hogy tőlünk függ. Akárhogy is van, azok az emberek, akik valamilyen módon előre terveznek, úgy tűnik jobban tudják szabályozni az életüket. Mintha jobban urai lennének az időnek amiből mindannyiunknak ugyanannyi jut egy napra. Mintha nekik a 24 óra több lenne mint annak aki nem gondolkozik előre.

Ahhoz, hogy teljes életet éljünk nem kell talán sok dolog. Viszont, ha végiggondoljuk az életünk minden területét, mi az ami a teljes, boldog élethez fontos 12 életterrületet találunk. Ez egy elképzelés, amit egy házaspártól kölcsönöztem, akik, úgy tűnik mesterei az életük minden területének. A 12 életterület összhangja a boldog életük titka. Ha a 12-ből bármelyik is meggyengül a többi is borul. Éppen ezért figyelnek rá, hogy az összhang mindig meglegyen. Nem görcsösen, hanem az életük részévé vált az, hogy fenntartják az egyensúlyt.

A 12 életterület:

1. Egészség és Fittség
2. Érzelmi élet
3. Spiritualitás
4. Intellektuális/Szellemi élet
5. Társas élet
6. Szerelem és Párkapcsolat
7. Személyiség
8. Szokások
9. Munka és Karrier
10. Pénzügyek
11. Szülői szerep

12. Kívülről nézni mindezt

 

Ha ezek a dolgaink rendben vannak, akkor egyensúly van az életünkben és akkor boldogságot találunk. Ha észrevesszük. De észrevesszük, ha ez a 12 dolog rendben van.

Megtaláltam, lefordítottam és egy kicsit átdolgoztam az anyagukat, ami egy coachinggal, meditációkkal, gyakorlatokkal kibővített tanfolyam. Már ha az itt következő kérdéseken végigmegyünk és megválaszoljuk őket őszintén, úgy, hogy ezt magunk miatt csináljuk, már akkor érünk el eredményeket.

A legtöbben nem szánunk arra időt, hogy végignézzük mi az amit igazán szeretnénk. Annak ellenére, hogy rengeteg ilyen témájú könyv és előadás elérhető mégsem foglalkozunk vele olyan mélységig, hogy magunkba nézve összerakjuk mi az ami nekünk fontos, hogyan szeretnénk élni. Szeretem azt a kérdést, hogy ha nem számítana semmi, nem lenne semmi akadály akkor hogyan élnék, hol, kivel, mit csinálnék. Mi lenne akkor fontos nekem. Nekem. Nagyon őszintén válaszolni erre nem is könnyű.

Nehéz különválasztani mi az amit téyleg mi magunk szeretnénk és nem azért szeretnénk, mert láttuk valahol, mert akkor másképpen tekintenének ránk mások, mert akkor tartoznánk valahova, ahova mások azt mondják, hogy azok tartoznak akik olyanok, amilyenek azt gondoljuk, hogy mi is szeretnénk lenni. A sok információ miatt nem biztos, hogy tiszta kép él bennünk arról, hoogy mi mit szeretnénk. De ha egyszer sikerül, akkor megvan, hogy miért szeretnénk azt a fajta életet. A miért azért fontos, mert az lesz a mozgatója minden cselekedetünknek.

Az indíték és a tiszta kép a vágyott életről megkönnyíti a dolgot, hogy el is érjük azt. Azért nehéz mindig valami, mert nem tiszta mit szeretnénk. Ezért nem egy irányba haladunk, hanem kóválygunk jobbra balra. Mindig az az autós, vagy hajós példával jön mindenki aki célok eléréséről beszél, mert nagyon látványos átérezhető a példa. Ha beülünk az autóba és tudjuk, hogy a barátunkat szeretnénk meglátogatni X városban és előtte telefonálunk neki, hogy du.3 körül odaérünk, akkor ezt így terveztük és így lesz. Út közben nem gondoljuk meg magunkat, hogy mégsem a barátunkhoz megyünk, hanem a testvérünkhöz és nem X településre megyünk. Ha ugyanilyen egyértelműen tartanánk magunkat az elhatározásainkhoz nem lenne frusztráltság a meg nem valósult újévi fogadalmak és üzleti tervek miatt.

A térképen megtervezzük merre megyünk és végig vezetjük az autót, amíg célba nem érünk. Nem szállunk ki menet közben és hagyjuk ott a kocsit és megyünk el mert elfáradtunk, vagy mert göröngyös az út. Ez nekem nagy segítség fejben. Annyira viszont vagyok magammal toleráns, hogy tudom, hogy folyamatosan változunk. Magaménak érzem az azt az elképzelést is, hogy minden ami történik velünk céllal történik, vagy ha megfordítjuk mindennek meg van az oka is és tanulhatunk ezekből. Csak lehet, hogy utólag, majd egyszer, mikor már távolabbról tekintünk vissza rá, akkor látjuk mi lehetett.

Azonosulni tudok azzal a gondolattal is, hogy ahogy minden a természetben, a testünkben tökéletesen működik alapban, mert egy megfoghatatlan intelligencia áll minden mögött, vagy van mindenben, ugyanúgy mi magunk is ennek az egésznek a részeként kis fogaskerekekként működünk a rendszerben. Mindenkinek megvan a helye, a feladata, megvan, hogy kivel, milyen történésekkel találkozik. Elképesztően izgalmas így tekinteni a saját életünkre. És másokéra is.

„Ez a láthatatlan intelligencia örökké veled van és minden egyes pillanatban kínál neked valamit – minden találkozásban, minden körülményben. Van valami ami pont az orrod előtt, belenéz a szemedbe és lehetőséget ad számodra, hogy kapaszkodj bele, és ugorj fel a fedélzetre, hogy új irányba indulhass. Azonban szabad akaratodnál fogva megteheted azt is, hogy nem veszel róla tudomást, és nem tulajdonítod másnak, mint véletlennek. …. Arra bátorítalak, hogy tekints vissza eddigi életedre a lehető legnagyobb őszinteséggel és nyitottsággal, és lásd meg, hogy azok az idegenek, akik „csak úgy megjelentek”, vagy azok az események, amelyek „csak úgy megtörténtek”, hogyan lettek felajánlva neked, hogy összhangba kerülhess saját életcéloddal.

Mindig megvan a választásod, hogy odafigyelsz ezekre, és elindulsz ezen az ismeretlen és talán kockázatos úton. És dönthetsz úgy is, hogy nem veszel tudomást róluk, és kitartasz a mellett az életed mellett, amelyet családi és kulturális befolyások tápláltak beléd, és amelyek pontosan megszabják, mik legyenek a korlátaid, és mi felé törekedj.”      (Dr. Wayne W. Dyer: Most már tisztán látok)

Szeretném ha tisztán látnánk mi az amit mi magunk szeretnénk. Elkészítettem neked egy olyan munkafüzetet, amit én magam és végigcsinálok majd újra és újra, és ami legjobbkor jön ilyenkor év végén, amikor talán lesz egy kis időnk magunkra is. Január 1-e más mint a többi nap, hiszen minden nap egy új nap, de akárhogy is próbáljuk tagadni újévkor új, tiszta lappal indulunk, úgy érezzük.

A munkafüzetet 2020. január végéig megtalálod az ajándék anyagok közt.

 

Karácsonyi ajándékom ha blogolnál, vagy online bevételt szeretnél 

Most pedig egy éves tervezőt szeretnék adni karácsonyra amit akkor találsz igazán értékesnek ha elhatároztad, hogy blogírásba kezdesz, vagy saját, önálló vállalkozást építesz fel online. Minden sikeres online vállalkozás úgy tud bevételre szert tenni, hogy tartalmakkal megszerzi a leendő vásárlói figyelmét. Ehhez nyújt segítséget neked a következő, amivel egész évre előre megtervezheted a blogodat, és a bevételeidet. Ezt használom én is. Nagyon összeszedett.

 

Te hogyan tervezed az új évet? 

Ha hasznosnak találod a blogtervezőt, oszd meg másokkal is.

Blogtervező 2019-re

Blogírás, bevétel és stratégia tervezés

Mi az utunk? Merre haladjunk? Önismeretről, Önbizalomról, Életútról

Mi az utunk? Merre haladjunk? Önismeretről, Önbizalomról, Életútról

Mi az utunk? Merre haladjunk?

Önismeretről, Önbizalomról, Életútról Németh Krisztina Természetgyógyász és Coach-csal beszélgettünk

 

Németh Krisztina a Németh Krisztina Mentorháza és Természetgyógyász Rendelője és a My Flow Massage Therapy vállalkozások megalkotója. Sokoldalú nő, családdal, kisgyerekkel, többrétű vállalkozással, mind ami több emberes tevékenység már magában. Természetgyógyászként terapeuta, a természetgyógyászok és terapeuták mentora, tanácsadója, üzletasszony, aki azon dolgozik, hogy minél többen megismerjék a munkáját és minél több emberhez eljusson az általa nyújtott segítség.

Természetgyógyászoknak coachként is segít, így őt kérdeztem arról, hogy hogyan segít megtalálni a hozzá fordulóknak a hivatásukat, vagy a személyes útjukat a munkájukban.

Kriszti korábban maga is kereste az útját. Mindig orvos szeretett volna lenni, de külkereskedelmi iskolában tanult. Édesapja szerette volna ha könyvelő lesz, mert azt tartotta biztonságos szakmának a lányának. Szót fogadott de nem szerette ezt az irányt. Vagyunk így sokan szerintem.

 

A véletlenek nem véletlenek

Végül mégiscsak visszatért valamilyen módon ahhoz, hogyan tudna másoknak segíteni. Masszázs, testkozmetikus képzés, természetgyógyász képzés, majd jelentkezett természetgyógyászként kineziológusnak. A kineziológus képzés első napján kiderült, hogy véletlenül egy reflexológus képzésen van. Így lett reflexológus. Kriszti mindig tudatosan figyelt arra a belső hangra, ami sokszor utat mutatott neki az életben később is. Fitoterapeuta képzés, mentorálás és coaching, ami még hozzáadódott a tevékenységeihez és ezekkel együtt van most helyén, a saját útján.

A véletlenek nem véletlenül történnek velünk.

 

Változunk folyamatosan

Az hogy azzá válj amiben megtalálod magad ahhoz végig kell menned a magad útján. Sok embernek probléma, hogy mi az amiben megtalálja önmagát.

A sok, minket folyamatosan körülvevő, állandóan elérhető információ sokszor összezavar bennünket abban, hogy tisztán lássuk magunkat és a saját vágyainkat. Ami a sajátunk és nem kívülről érkezik, nem elvárás, vagy valaminek a gondolkozás nélküli követése, nem valami csillogás, ami csak átmenetileg a vágyunk. Vagy csak impulzus, amit elkezdünk követni. Ehelyett a szívünkre, a belső hangunkra kell hallgatni, hogy valóban rátaláljunk arra ami a mienk. Szépen hangzik, érthető is, de hogyan kezdjünk neki? Hogyan zárjuk ki a zajt és halljuk meg a saját hangunkat?

Külső segítség nélkül nehéz tovább lépni, mert egy objektív önmagunkra nézés a saját gondolkodásbeli korlátaink miatt elég nehéz, valaki úgy érzi nem nagyon lehetséges. Magadnak kell megtalálni azt, aki hiteles és aki neked segíteni tud. Mindannyian mások vagyunk így mindenkinek más a jó. Maga az, hogy foglalkozik vele az ember már egy jó döntés, ami elindít az úton. Nincsen jó vagy rossz döntés, csak döntés van, ami után történik valami. Az is történés ha nem történik semmi. Mindig van lehetőség változtatni.

 

Mit tudunk magunk megtenni hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz?

  • Az írás segít elmélyedni a gondolatainkban és olyan válaszok jöhetnek ki, amikre nem számítunk. Az írás segít összefoglalni a vágyainkat, céljainkat. Lépésről lépésre megtervezni mi az amit tehetünk, mi magunk. 
  • A fókusz áthelyezése a megoldásra energiákat indít el. Megindul a folyamat. Személyreszabottan, magunknak, a saját életünkbe beilleszthetően tudunk lépéseket tenni a céljaink felé. 
  • Az erőforrásgyűjtés egy másik fontos eszköz ahhoz, hogy továbblépjünk. Ha tudjuk mi az amink van és azt, hogy az hogyan érkezett az életünkbe, az mintát adhat ahhoz, hogy ezt meg tudjuk csinálni még egyszer, esetleg úgy, hogy most máshova helyezve a hangsúlyt, más területen kamatoztatva azt a tudást.  

 Figyeld a válaszokat

A Hogyan találjam meg az életcélomat kérdést átfordíthatjuk gyakorlatiasabbá, ha azt kérdezzük mi legyen az első lépés ahhoz, hogy megtaláljam az életcélomat. Tegyél fel magadnak kérdést és figyeld a válaszokat. A válasz érkezhet egy beszélgetésből, egy álomból, bárhonnan. Lehet, hogy nem azonnal, de megérkezik és tudni fogod hogy megérkezett.

Hasznos kérdések, amikre válaszolva megtalálod az utad

  • Mi az ami örömet és boldogságot hoz?
  • Mi az ami gyerekkorunktól jelen van, végigkísér?
  • Milyen ismereteket, tapasztalatot szereztem emellett?
  • Ha vállalkozásban gondolkozunk akkor fontos feltenni a kérdést, milyen valós problémákra tudunk megoldást nyújtani.
  • Ha vállalkozásban gondolkozunk akkor van e rá piaci igény, vagyis trend e, fizetnek e érte.

Kriszti pl.mindig orvos akart lenni, tanult természetgyógyászatot, masszázst. Ami ebből kijön azt még mindig tovább lehet szűkíteni.  Mindannyian folyamatosan változunk, így változhat az út is amelyen haladunk.

 

A megszerzett papírok és elvégzett tanfolyamok mennyire kellenek ahhoz, hogy az utunkon hitelesnek érezzük magunkat.

Önbizalom kérdés ez. El kell hinni, hogy arra amit csinálunk arra hivatottak vagyunk, elfogadjuk azt, hogy ez a feladatunk, ezzel tudunk másoknak adni. Akkor ha a fókuszt arra helyezzük, hogy azzal amit csinálunk mit tudunk másoknak adni, akkor könnyebben kezeljük az önbizalom ügyet is, de az, hogy merjünk másoknak segíteni, ahhoz el kell higgyük magunkról, hogy tudunk.

Önszeretet. Akkor tudunk másoknak adni, ha magunkkal rendben vagyunk. Elfogadjuk, tiszteljük és szeretjük önmagunkat. Ez nem önzés. Nem önajnározás. Egy kiteljesedett, egészséges ember tud csak másnak segíteni. Szakítanunk kell azoktól a gondolatoktól, hogy csak a megszokott, biztonságos, a jó. Ki kell lépni a komfortzónánkból ahhoz, hogy rájöjjünk milyen más lehetőségeink vannak.

 

Ingyenes Munkafüzet

Zöld Vállalkozásoknak, Terapeutáknak, Coachoknak

Alakítsd ki a vállalkozásod fókuszát, és készíts különleges, ellenállhatatlan ajánlatcsomagot, és kész is a terméked

UGYANITT: 

  • 6 napos vállalkozásindító email tanfolyam
  • nyomtatható heti tervezők 4 évszakra
  • branding tábla minta az egységes megjelenéshez 
  • üzleti tervező 
  • Folyamatosan frissülő ingyenes anyagok

Minden segítség adott, ha vállalkoznál, vagy ha magasabb szintre lépnél a vállalkozásodban!

Milyen a jó naptár, vagy tervező? Időbeosztásról, célmeghatározásról Ingyenes heti tervezővel

Milyen a jó naptár, vagy tervező? Időbeosztásról, célmeghatározásról Ingyenes heti tervezővel

Milyen a jó tervező, vagy naptár?

Tervező vagy naptár?

A tervező és a naptár lehet ugyanaz, vagy lehet különböző. Mindenkinek más a megfelelő. Attól függ, szerintem kinek hogy működik az agya, miben látja meg a rendet és mi az amit követni tud ha rendszerezésről van szó. Ezért van az, hogy amikor bemegyünk egy papírboltba és naptárat keresünk a következő évre a feladataink rendszerezésére akkor elképzelhető, hogy éppen olyan amilyet mi szeretnénk nincsen. Van aki be sem megy a papírboltba, mert jobban eligazodik egy telefonos alkalmazáson. Egy telefonos feladat rendszerező, vagy tervező nem feltétlen követi a naptárat. Nekem a kettő között az a különbség, hogy a naptárban a naptár éves, havi, heti, napi lebontású felületeire írjuk a dolgainkat, a tervezőnél pedig felírjuk a dolgainkat és hozzárendelünk egy dátumot. Kinek mi a jobb.

Online:

Tervezők, naptárak

Néhány, amiket próbáltam, vagy amiket ajánlottak, telefonos alkalmazások:

  • Google Naptár: A legelterjedtebb, legegyszerűbb, mindennel szinkronizálható.
  • Microsoft Outlook: Windowshoz
  • Jorte Calendar (sajnos nem magyar)
  • Cal

Rendszerezés: Feladatlisták, projektek, táblázatok, feladatmegosztás másokkal:

  • Trello
  • Asana (project management eszköz is, hasonló mint a Trello)

Offline

Naptárak, jegyzetfüzetek, naplók

Hasznos és praktikus dolog a telefonos alkalmazás, az igaz, de sokan vagyunk úgy, hogy a hagyományos papír, toll megoldás az igazi. Nekem könnyebb. Jobban megy a tervezés, a gondolkozás. Jobban elmélyedek, ha tollal írok. Szeretek szépen, akkurátusan írni és kidíszítgetni az írásaimat a naptáramban, a naplómban, a receptes könyvemben, meg mindenhol. Ezt meg ugye csak tollal, vagy ceruzával lehet.

Visszanézegetni is jobban esik. És vissza is nézegetem. Korábbi naplókat, határidőnaplókat, recepteket. Mindig megdöbbentő, visszaemlékezni, hogy mikor mi történt, kikkel találkoztam akkor, mikkel foglalkoztam és mik foglalkoztattak.

Olyan ez mint, hogy rengeteg fotót és videót készítünk digitálisan, de ha nem hívatjuk elő a képeket, akkor a több ezer régi fotót nem nézegetjük meg. A fotóalbumot viszont néha elővesszük és nagyon jólesik megnézegetni a képeket. Ugyanez érvényes a papír határidőnaplókra és naplókra. Nem véletlenül nagy divat újra, amikor elveszünk az adataink közt.

Heti tervező 4 évszakra

Tavasz, Nyár, Ősz, Tél

Nyomtasd ki hetente magadnak. Összeállíthatsz belőle egy határidőnaplót. Öröknaptár, használhatod bármelyik hétre.

Az INGYENES ANYAGOK közt megtalálod.

A következőket találtam, amik nagyon szépek, hazaiak különlegesek. Biztos nagyon sok van még:

Bomo Art: Limitált kiadású, félbőr kötéssel, naplók, határidőnaplók, magyar képzőművészektől.

Anti határidőnapló: Slowhatáridőnapló,  „hogy könnyebben visszataláljunk a természetes, örömöt adó tempóhoz, a családdal töltött meghitt pillanatokhoz, a feltöltő tevékenységekhez, és a mosolyt hozó mindennapokhoz”.

Pirex papír: Itt rengeteg féle van.

Saját rendszer

Van aki Filofaxban dolgoz ki magának saját rendszert, elválasztó lapokkal, matricákkal. Nekem ez egy kicsit munkás. De valakinek van egy bevált rendszere, amit egyszer megalkotott és ezután nem kell gondolkozni rajta, csak minden évben újra kialakítani. Urban Eve-nél van erre egy cikk itt.

Időbeosztás, de mi alapján tervezzünk?

Azon túl, hogy előző este, vagy aznap reggel felírjuk mit kell tennünk egy listában jó ha távolabbra is tudunk tekinteni. A kérdés már csak az, hogy miután lelkesen megterveztünk mindent sikerül e a fókuszt a terveken tartani. Nekem ez mindig gondot okoz. Számtalan elképzelést, tervet, brainstorming rajzot raktam el úgy, hogy újabbat és újabbat kellett készítsek, mert nem tudtam hova tettem az előzőt. Van megoldás, tudom, de ebben fejlődnöm kell. Ki lehet tűzni az asztal fölé, ha van az asztal mögött hova, be lehet tenni a határidő napló elejébe, stb.

A 90 napos módszer

A 90 napos rendszerezést több helyen láttam már. Tetszik, mert a 90 nap átlátható, befogadható. Le lehet bontani hetekre, napokra, feladatokra és vissza lehet nézni, hogy mennyire sikerült teljesíteni amit akartunk. 4 90 napos időszak éppen egy év, de nem feltétlen kell januártól decemberig tervezni. Ez különösen rugalmassá teszi az egészet.

Minden nap és minden perc egy új lehetőség arra, hogy valamit elkezdjünk jobban, vagy másképpen csinálni.

A 30 napos módszer

Matt Cutts a Google volt vezető mérnöke, aki a keresőkkel foglalkozott, egyszer beszélt arról, hogy 30 naponta ki lehet alakítani újabb és újabb szokásokat. Ha 30 napon keresztül biciklivel megyünk munkába minden áldott nap, vagy minden nap 10 percet foglalkozunk nyelvtanulással 30 percet, akkor szokássá válik és nagy eredményeket tudunk elérni. A titok abban rejlik, hogy addig nem szabad lefeküdni aludni, amíg nem teljesítettük az elhatározásunkat és nem érdemes olyan dolgot elhatározni, amit nem tudunk teljesíteni. Itt a TED előadás. Be lehet állítani a magyar feliratot.

 

Heti tervező 4 évszakra

Tavasz, Nyár, Ősz, Tél

Nyomtasd ki hetente magadnak. Összeállíthatsz belőle egy határidőnaplót. Öröknaptár, használhatod bármelyik hétre.

Az INGYENES ANYAGOK közt megtalálod.

Te milyen módszert használsz? Mit szeretsz jobban a digitális, vagy a hagyományos tervezést? Írd meg a hozzászólásokban. Nagyon örülnék neki

Hogyan tervezzünk 2016-ra, hogy sikerüljön is megvalósítani amit szeretnénk

Hogyan tervezzünk 2016-ra, hogy sikerüljön is megvalósítani amit szeretnénk

Ha te is gondban vagy azzal, hogy ezt is meg azt is meg kellene csinálni és azon veszed észre magad, hogy egyszer csak vége a napnak és nem sikerült megcsinálni már megint amit szeretnél, akkor tudom mit érzel. Frusztrációt, dühöt, elégedetlenséget és még egy csomó hasonlót. Nagyon el tudja rabolni az ember energiáját, ha nem halad és tornyosulnak a feje fölött a dolgok.

Különösen ha a munkahely mellett család, háztartás és egyéb más is van, akikre, vagy amire szintén szeretnénk időt. Sok időgazdálkodási módszert olvastam, mindig kerestem A megoldást. És megtaláltam, az igazit. Tényleg.

Rájöttem, hogy a régi görögöknek igazuk volt amikor azt mondták, hogy „A legnagyobb uralom, uralkodni önmagunk fölött.” Ez a megoldás, ez a titok. Nem a módszerekkel van a gond. Eszközök vannak, ki kell válasszuk amelyik megfelel az életvitelünknek, a személyiségünknek. Ezek bölcs szavak és ez így van. Ha tehát szeretnénk igazán hatékony heteket, napokat magunk mögött, mérhető eredményekkel akkor nézzük mik a lehetőségek.

A következő rendszer, ami nekem nagyon jól működik, jól átlátható, rugalmas és mindig szem előtt van. Nem fogom tehát elfelejteni novemberben, hogy mit terveztem előre januárban az adott évre. Lássuk:

Éves terv

Éves tervet vagy nagy lendülettel év elején, vagy a következő évre év végén készítek. Ez egyben arra is jó, hogy végignézzem az elmúlt évet. Értékeljem, hogy mit sikerült megcsinálni, mi kerül át a jövő éves tervbe.

Az éves tervet nagy vonalakban szoktam készíteni. Írok először egy listát arról, hogy mit szeretnék. Ezeket csoportokba sorolom. A csoportoknak olyan neveket adok, hogy

  • Család: Ide jön a nyaralás, a rendszeres közös időtöltések, stb.,
  • Munka: Mit szeretnék megvalósítani, elérni, mit szeretnék leépíteni, stb.,
  • Saját: Ide az egészséggel, sporttal, hobbival, stb. kapcsolatos dolgok jönnek.
  • Ház, kert: Karbantartások, bővítés, konyhakert, stb.
  • Pénz: Ez olyan mint a költségvetéses alkalmazások egy kicsit. Végignézem a felmerülő állandó kiadásokat, egy kicsit fölé lövök és megtervezem a hogy mennyi bevételt szeretnék

Havi tervező

A havi tervező már inkább a mindennapokkal kapcsolatos. Kétszer szoktam vele foglalkozni. Egyszer amikor az éves tervezőt csinálom, megpróbálom az éves terveimet szétszórni a hónapokra, amikor úgy gondolom, hogy van realitása az adott cél megvalósulásának.

Másodszor minden hónap elején, az első hétfőn, vagy az azt megelőző hétvégén, valamikor. Havonta jobban látom előre a következő hónapot, így könnyebben tudok tervezni.

  1. Találkozók, megbeszélések, határidők, és minden olyan dolog, amire fix időpont vonatkozik.
  2. Blogbejegyzések témái, ötletek, amiről írni szeretnék. Ide kapcsolódó anyagok, amiket el kell készíteni.
  3. Célok az adott hónapban. Itt az éves tervezőt is szem előtt tartom, és módosítok, ha kell.
  4. Minden hétre kijelölök olyan dolgokat amikre jobban hangsúlyt fektetek, hogy a célokat meg tudjam valósítani.

Itt még nem részletezem a feladatokat, csak nagyjából leírom hova kell eljutni. A részletezést a heti tervezőre hagyom. Az adott héten úgyis jobban látom, mit kell és mit tudok elvégezni.

 

Heti tervező

Minden héten vagy péntek este, vagy a hétvégén valamikor, vagy legkésőbb hétfő reggel (ezt nem szeretem) végig gondolom a következő hetet. A hét napjait rendszerezem előre. Megvan, hogy melyik napon mivel tudok foglalkozni jobban. Pl. én a hét első 3 napján tudok koncentráltan, összefüggően annyit dolgozni nap közben amennyit szeretnék, reggel 8.30-15-ig. Ilyenkor tervezek, írok blogot, végzek olyan munkát, amihez koncentrálnom kell.

  1. Először a fix időpontokat nézem végig. Ha új van beírom, ha már nem aktuális valami azt is.
  2. Az elmúlt hétről, ha valamit nem sikerült megcsinálni, átteszem a következőre.
  3. Listát írok arról, hogy a havi tervező alapján az adott hétre tervezett célhoz mit kell tennem. Olyan ez mint a brainstorming, vagy csúnya fordítással agymenés. Leírok mindent ami eszembe jut.
  4. Kiválasztok 3 olyan dolgot,amit mindenképp fontos megcsinálnom a héten a célom eléréséhez. Ezeknek találok helyet.
  5. A kisebb dolgokat a listáról, ha lesz időm meg tudom

Napi tervező

Minden este végig gondolom mi az a 3 legfontosabb dolog, amit másnap el kell végeznem. Ha valami elmarad, átkerül a következő napra nagyon fontos feladatként.

 

Sokszor nehéz eltalálni, hogy melyik feladatra mennyi idő kell. Nem jó, ha túl sok feladatot tervezünk és rosszul érezzük magunkat, hogy ez sincs meg , az sincs meg. Ha kevesebbet tervezünk be előre, de rendszeresen jobban tudunk haladni. Ha pedig alulterveztük a napot, megvan az is előre, hogy mi mást kell még csinálni.

Nagyon szeretem a rendszereket. Leegyszerűsítik az életünket.

 

Te szoktál előre tervezni? Hogyan? Mond el alul, a hozzászólásoknál.

Az első benyomás a vállalkozásodnál is fontos.

A stílus határozza meg kik lesznek az ügyfeleid.

Nyomtatható naptárak, tervezők, grafikák, illusztrációk. Online sablonok ajándékba.

Köszönöm, hogy feliratkoztál. Küldtem egy emailt a belépési információkkal.

Pin It on Pinterest