A 19 leggyakoribb tervezési hiba, amit elkövethetsz ha nem vagy grafikus

 

Az ma már nem kérdés, hogy a mennyire fontos a vállalkozások kommunikációjában a vizuális megjelenés. A mára már közhelynek hangzó állítás, hogy az interneten sok az információ, még inkább hangsúlyossá tette, hogy melyik információt vesszük észre. Ha vállalkozóként szeretnénk, hogy észre vegyenek, és amit látnak azt azzal kapcsolják össze amit üzenni szeretnénk, akkor elengedhetetlen foglalkoznunk a vizuális kommunikációnkkal is.

 

A helyzet az, hogy amikor nem grafikusként nézünk meg egy grafikai anyagot, akkor is látjuk, vagy valahogy érezzük, hogy melyik az ami a helyén van, ami jólesik a szemnek és profi. Viszont amikor a saját vállalkozásunknak van szüksége egy logóra, egy arculatra, névjegykártyára, vagy Facebook borítóra, weboldalra akkor ha magunk próbálkozunk összehozni azt, valamiért nem sikerül eltalálni a tökéletes arányokat, színeket, betűket. Valahogy nem az igazi. Pedig órákat el lehet tölteni a tervezéssel, fotó, betű, színválogatással, mégsem lesz egységes, a megfelelő üzenetet kifejező.

 

A következő listában végignézzük, mik azok a legfontosabb hibák, amiket elkerülhetsz, ha úgy gondolkozol tervezésnél mint egy grafikus. Nem kevés, de ha ezt tudod, akkor már előrébb vagy. Érzék és tapasztalat is kell hozzá, de ezek az alapok.

 

 

1. Túl sok a szöveg

 

Sokszor egy jó kép, a legfontosabb mondanivalóval több, mint egy szöveggel túlzsúfolt látvány, ahol már abba belefárad a szemünk, hogy rápillantunk. Prezentációknál, infografikáknál, plakátoknál is előfordul.

 

 

2. Olvashatatlan

Az olvasónak nem lesz kedve a szemét rontani olyan szöveggel, ami nem jól látható. Túl hosszú sorokból áll, ahol a sorok és a betűk közel vannak egymáshoz. Nem átlátható. Visszariasztó, ha a szöveg egy nagy tömb, ami nincs kisebb, fogyasztható egységekre tagolva. 5-6, max. 7 sor legyen egy kisebb egység. 50-60 karakter soronként.

 

3. Sokféle, egymáshoz nem illő betűtípus

Az egyszerű, mindig szebb. Vonzó a sok szép betűtípusból válogatni, de minél több féle van egy szövegben annál nehezebb összeegyeztetni mi mihez illik és annál kaotikusabb lesz az összhatás. Az, hogy melyik betűtípus mivel mutat jól annak megvan a szabálya. Legjobb ha max. 2-3 fajtát használunk és leegyszerűsíti a választást, ha ugyanannak a betűtípusnak használjuk egy másik vastagságú változatát.

 

Ez például nagyon csúnya,

 

mert nem illenek egymáshoz

 a betűk. Hogy néz ki?

 

Ez már azért sokkal jobb

és egyszerűbb, meg átláthatóbb.

4. Betűköz, vagy kerning

Jelentősen javíthatja az összképet a jól megválasztott betűköz. Erre nem szoktak nagyon odafigyelni, pedig nagyon fontos, hogy úgy válasszuk meg, hogy a szöveg tisztán átlátható, könnyen olvasható, rendezett legyen.

 

5. Nem megfelelő színek választása

Az egyik legnagyobb hiba, hogy egymáshoz nem illő színeket választanak, vagy a projekthez nem illő színeket. A színeknek pszichológiája van, vagyis hatással vannak a szemlélőre. A színkör segítségével pedig harmónikus hatás érhető el a színek egymáshoz illesztésekor.

A színválasztásnál ezekre figyelj:

  • max. 5-6 szín
  • legyen megfelelő kontraszt
  • ne menjen az olvashatóság rovására
  • emelkedjen ki az aminek ki kell, hogy a szemlélő észrevegye

 6. Nem elég levegős

Az úgynevezett negative térnek is szerepe van a tervezésnél. Ugyanannyira fontos, hogy legyenek “üres” részek egy grafikai terven, mint azok a részek, ahol van valami. Különben nem különülnek el egymástól az elemek és összevissza hatású lesz. Nem lehet megtalálni rajta semmit.

 

7. Találomra vannak elhelyezve az elemek

Tegyünk rendet a papíron, vagy terven. Csoportosítsunk, alkossunk hierarchiát, dolgozzunk segédvonalak mentén.

 

8. Nincs elég erős kontraszt

Ha nincs elég erős kontraszt az elemek között nem lehet elég hatékonyan kommunikálni, nem érünk el célt a szemlélőnél. Nem veszi észre, amit szeretnénk, hogy észrevegyen. Használhatunk világos, sötét és valami kiemelkedő színt az erősebb hatásért. Pl. fehér, fekete, arany/okkersárga/piros, bármi.

 

9. Méretezés

Akik nem hozzáértők, sokszor nem mernek megfelelően nagy  méretbeli eltérést alkalmazni kiemelésre. Pedig nagyon erős hatást lehet elérni vele. Arra oda kell figyelni, hogy amikor méretezünk ne torzuljanak semmiképp az arányok.

10. A vizuális hierarchia hiánya

A vizuális hierarchia abban segít, hogy a különböző elemek helyét meghatározza a többiekéhez képest. Mi az amit először észervegyünk, mi az ami a legfontosabb, hogyan kövesse a szemünk a különböző elemeket. Mindez irányítható.

Ez egy nagy katyvasz.

Azt sem tudom mi az

ami fontos és mi az ami nem.

 

Ezt rakjuk rendbe.

EZT OLVASD ELŐSZÖR 

EZT MÁSODSZOR

EZT HARMADSZOR

 

11. Nehezen olvasható a szöveg

Alap, hogy könnyen olvasható legyen a szöveg és ezt sok dolog nehezítheti. Korábban a túlzsúfoltság miatt már volt szó róla. A dizájn feladata nem csak az, hogy szép legyen, hanem ha üzenete van akkor a szöveg jól olvasható legyen. Legyen elég kontraszt a háttérkép és az elé helyezett szöveg között. Ne vesszen el rajta a szöveg.

 

12. Rossz betűpárosítás

Ha túl sok betűt zsúfolunk össze az nem szerencsés, de az sem, ha a kettő, amit kiválasztunk nem illik egymáshoz, vagy olyan, ami úgymond túlhasznált. Bizonyos betűk eleganciát, mások, játékosságot fejeznek ki. Vannak betűk, amik örök klasszikusok, de vannak olyanok, amik egy adott időszakban annyira népszerűek voltak, hogy a használatuk semmiképp sem utal egyediségre.

Ez az amatic sc nekem ilyen már

A jó betűpárosításnak szabálya van, amit könnyen meg lehet tanulni. Viszont rutin kell ahhoz, hogy megtaláljuk az igazán egymáshoz passzolókat. Betűpárokat a Pinteresten, vagy máshol is könnyen találhatunk. Ami nagy segítség lehet.

 

13. Nem megfelelő távolság a sorok között

Ha túl sűrűn következnek egymáshoz a sorok és összelógnak a betűk, az zavaró és zsúfolt. Ha túl nagy a távolság a sorok között akkor meg olyan mintha nem is tartoznának össze.

Hasznos új bekezdésekben folytatni új tartalmi blokkot, mert segítünk az olvasónak az olvasottak könnyebb fogyasztását. A tartalmi blokkok viszont akkor különülnek el jól, ha a sorok közti távolság éppen megfelelő. Mint itt is.

 

14. Pixeles képek használata

A pixeles, vagy szemcsés képek azért válnak ilyenné, mert képpontokból állnak és ha nagyítani szeretnénk őket, akkor jobban látszanak a képpontok. Nem marad éles a kép.

A vektoros képek vonalakból és görbékből állnak, amiket kedvünkre nagyíthatunk akár óriásplakát méretűre, vagy kicsinyíthetünk, hogy egy tollra kerüljön, mégis éles marad.

Használhatunk raszteres (pixelekből álló) képeket, de fontos, hogy nagyobból lehet kicsinyíteni minőségromlás nélkül, de visszafelé nem. Szóval nagyobb képpel kezdjünk.

 

15. Szimmetria mindenképp

Van úgy, hogy nem a tökéletesen szimmetrikus elrendezéssel sokkal jobb eredményt lehet elérni. Rendszerezni tudunk vele.

 

16. Elfeledkezünk magáról az üzenetről

Sokszor van úgy, hogy annyira szépet igyekszünk összehozni, hogy az esztétika a lényeg, vagyis az üzenetátadás rovására megy. Sok olyan szép grafika születik, ami szép fotókból és alakzatokból áll, de nem ér el semmi eredményt, amiért eredetileg készült. Nem jut el a közönségig, akiket megszólítana.

 

17. Mások utánzása

Rendben van ha inspirálódunk. Mindenki ezt csinálja, ez ad további ötleteket. Egy az egyben lemásolni más munkáját azonban nem szerencsés. Éppen az a lényeg egy saját, következetesen használt arculatban, hogy kiemelkedjünk, elkülönüljünk általa.

Az agyonhasznált stockfotók, pl. arctalan üzletemberek egy asztal körül, akik vidám egyetértésben mosolyognak nagyon nem kreatív megoldás.

A virágfolyondárok, színátmenetes háttérrel, pillangókkal, szivecskékkel, jellegzetesen női témájú vállalkozások anyagaiban szintén eléggé elcsépelt.

 

18. Nyomtatás, vagy web

Az, hogy milyen formátumban készül az adott grafikai anyag meghatározó. Tudnunk kell, hogy nyomdának fogjuk elküldeni, vagy webes felületen fogjuk használni majd. A nyomdának CMYK, a honlapra mondjuk RGB módban mentsünk.

Ha nyomtatott könyvről van szó akkor arra is figyeljünk, hogy a könyvet hol kötik össze. A középső részt így nagyobbra hagyjuk, hogy a kötés miatt ne vesszen el kép, vagy szöveg.

Figyelni kell a vágószélre, a lapszámozásra és minden egyébre.

Sok digitális nyomdának lehet RGB módban is küldeni a nyomtatandó anyagot, de a nyomdák alapvetően CMYK-ban kérik. Mindenképp hasznos felhívni az adott nyomdát, mielőtt átküldünk nekik valamit.

19. Következetlenség

Nem következetesen ugyanazokat az összetevőket használjuk. A következetesen, végig ugyanazokkal a design elemekkel való munka ugyanabban a projektben összhangot, kontinuitást teremt. Az ismétlések összekötik a különálló részeket. Itt is a mértéktartás a lényeg.

Válasszunk egy színpalettát, néhány összeillő betűt, egy szűrőt a fotókra, egy két stílusban összetartozó illusztrációt és egységes, profi lesz a megjelenés. Ha van saját logónk, arculati táblánk, vagy branding/arculati táblánk, akkor gondolkoznunk sem kell, minden grafikai anyagunk következetesen, profin megkomponált lesz.

Hogy lehet ezt a sok mindent mind figyelembe venni ha profi online megjelenést szeretnénk?

Elképesztően sokoldalúan tudjuk felhasználni a logót, a különböző variációit és a hozzá kialakított arculati táblát, ami tartalmazza a logóvariációkat, színeket, betűtípusokat, fotóinspirációkat, mintákat, közösségi média ikonokat, kisebb illusztrációkat.

Innentől összhangban lesz a Facebook, YouTube, stb. borítónk, a weboldalunkon megjelenő fotók, a blogbejegyzéseink képei, a névjegykártyánk, a szórólapunk, a kuponfüzetünk, az ajándékkártyánk és minden minden.

Ha elsőre túl soknak érzed minderre odafigyelni, akkor szívből javaslom, hogy készíttess magadnak egy logót, arculati táblával. Akár egyedit készíttetsz, akár egy előre elkészített, de egyedit vásárolsz, biztosan jól döntesz.

 

5–8 termék, összesen 12 db

Kezdő vállalkozóként azonnal egységes profi megjelenéssel, branddel magasabbról indulsz. Kedvezőbb áron, mintha logót csináltatnál. Az is eljön majd. Most pedig nagyon nem mindegy, hogy már az elejétől komolyan vesznek e és nem kell a kezdőkben lévő önbizalomhiánnyal küzdeni, amiért úgy érzed, hogy nincs tapasztalatod, hogy amatőr, összevissza minden anyagod. 

Nagyon sokat számít, ha következetesen, profin tudsz képileg is kommunikálni. Árban, ügyfélben, lendületben, bevételben, elkötelezettségben mérhető az előnye. Ez is egy befektetés, amilyen egy tanfolyam, egy nyersanyag, egy konzultáció, egy bármi. 

Gondolj bele, hogy mivel jelensz meg ha üzleti találkozóra mész, vagy konferenciára, vagy tanfolyamra, vagy bemutatkozni a vállalkozásoddal, vagy innentől kezdve akárhová. Hogyan posztolsz a közösségi médiában, hogy vállalkozásként tekintsenek rád és ne hobbiként. Aki komolyan veszi a hobbiját, az tudja, hogy minden befektetett idő, energia, minden ráfordított összeg visszajön. Minél gyorsabban cselekszünk, annál gyorsabban jönnek az eredmények. 

Nézzük meg, mit nyersz egy szimpla logóval és arculati táblával. 

  1. Megspórolsz magadnak egy csomó időt és olyan dologgal fejleszted a vállalkozásod, ami azonnal meglátszik.
  2. Nő az önbizalmad, mert büszke leszel rá és könnyebben felvállalod, könnyebben kiállsz vele,  mint komoly vállalkozással.
  3. Az ügyfeleid egész másként tekintenek arra amit csinálsz. Profinak tartják majd, aminek a megjelenésébe befektettél, így könnyedén elhiszik, hogy igazi érték van mögötte, hiszen komolyan veszed magad is.
  4. Nem lesz kérdés, hogy nem egy garázsvállalkozásról van szó. Az áraidat is e szerint alakíthatod.

Szeretnél stílusosan, elegánsan megjelenni?

Érezd úgy, mintha stylisthoz vinnéd a vállalkozásod, amivel a továbbiakban magabiztosan tudsz megjelenni. Magadat is komolyan veszed és nem halogatsz tovább. 

Legyen neked is saját, profi, teljesen a vállalkozásodat és a személyiségedet kiemelő logód és arculatod. 

Házi készítésű logó, ingyen

Biztosan gondolod, hogy a cím, hogy „Házi készítésű logó, ingyen” csak figyelemfelhívásra jó. És ez így van. Ha valakinek nem ez a szakmája, legyen akármilyen jó ízlése, akkor nem biztos, hogy menni fog összerakni magának egy jó logót. Ennek számos oka van. De ez a cikk eredetileg arról szól, hogy milyen hibákat kerüljünk el ha nem vagyunk grafikusok és mégis szeretnénk profi megjelenést.

Így, most a hatékonyság miatt kettőt emelnék ki:

  • egyrészt azért mert kell valaki aki kívülről nézi azt amit csinálsz. Más dolgokat lát meg. Olyanokat amit mindenki más rajtad kívül, aki a potenciális ügyfeled lehet észrevesz, vagy szeretne látni, míg Te ezt nem biztos, hogy észreveszed. Ha nagyon nagyon jól ismered az ideális ügyfeleidet, akkor igen. 
  • a másik a rutin, a ráfordított idő, az eszközök és a trendek ismerete és mindaz, amiért nem otthon varrjuk a ruhánkat, bár biztos meg tudnánk csinálni ha nagyon akarnánk. Csak nem olyan lenne és tovább tartana és a végén inkább kifizettük volna a háromszorosát is érte.

Kell egy külső szem

Egy jó beszélgetés egy baráttal, barátnővel mindig előhoz olyan dolgokat, amiket lehet, hogy eddig is tudtunk, de a másik ember külső meglátása, vagy az, hogy mi mondjuk ki egy adott szövegkörnyezetben, friss gondolatokkal körbevéve, mindig lendületet ad, de legalábbis kibillent. A coachok feladata is ilyesmi. Ők irányított kérdésekkel hoznak elő belőlünk olyan dolgokat, amik bennünk vannak, csak nem tudjuk.

Egy 15 perces, bevezető konzultációt szoktam ajánlani mindenkinek, ami ingyenes. Szeretem ha látjuk is egymást, mintha egy tea, kávé mellett ülnénk. Aki a konzultációt igénybe veszi nem kockáztat semmit. Cserébe kialakul egy kapcsolat kezdete, ami miatt fejben kezdesz elköteleződni a saját ügyed iránt. Hiszen megtetted azt az első lépést, hogy legalább felhívtad a grafikust. Komolyan vetted, hogy a vállalkozásod már nem csak a hobbid. 

A konzultáció után igényfelmérő űrlapot töltetek ki veled, ami nagyon nagy segítség mindkettőnknek. Benned összerendeződnek a dolgok és kitisztulnak, már azzal, hogy az irányított kérdésekre válaszolsz. Az igényfelérőt és más hasznos ingyenes, a vállalkozásodban, a brandépítésben segítő anyaghoz ITT FÉRSZ HOZZÁ.

Akár egyedit készíttetsz, akár egy előre elkészített, de egyedit vásárolsz, biztosan jól döntesz.

 

Gazdaságos megoldás a kezdetekhez

Az előre elkészített, ám teljesen egyedi logók és arculati táblák nagy segítséget jelentenek kezdőként. Azonnal a kezedhez kapod, miután megvásároltad őket. Egyetlen egyszer kerülnek felhasználásra, így biztos, hogy más még egyszer nem veheti meg ugyanazt. Átalakítjuk neked a saját vállalkozásod nevére és tevékenységére, egyeztetés után, nagyon rövid időn belül.

A különbség annyi egy ilyen és egy más személyre szabott logóközött, hogy ez bár egyedi, de nem tökéletesen személyre szabott. Viszont, ha Te éppen ilyet, vagy hasonlót gondoltál, akkor ez tökéletes választás lehet.

Hidd el nem könnyű otthon, tapasztalat nélkül összerakni egy logót. Akkor sem ha annak néz ki. Órák mennek el az ötleteléssel, a képgyűjtögetéssel, a grafikai szoftverek kitanulmányozgatásával. És nem is olyan lesz, amilyet gondoltál.

5–8 termék, összesen 12 db

Szeretnél stílusosan, elegánsan megjelenni?

Érezd úgy, mintha stylisthoz vinnéd a vállalkozásod, amivel a továbbiakban magabiztosan tudsz megjelenni. Magadat is komolyan veszed és nem halogatsz tovább. 

Legyen neked is saját, profi, teljesen a vállalkozásodat és a személyiségedet kiemelő logód és arculatod. 

Az első benyomás a vállalkozásodnál is fontos.

A stílus határozza meg kik lesznek az ügyfeleid.

Nyomtatható naptárak, tervezők, grafikák, illusztrációk. Online sablonok ajándékba.

Köszönöm, hogy feliratkoztál. Küldtem egy emailt a belépési információkkal.

Pin It on Pinterest

Tetszett?

Oszd meg mással is!